Levéltári Közlemények, 16. (1938)

Levéltári Közlemények, 16. (1938) - ÉRTEKEZÉSEK - Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács ügyintézése II., 1783–1848 : második közlemény / 58–141. o.

A HELYTARTÓTANÁCS ÜGYINTÉZÉSE 95 kimutatásokat úgy módosították, hogy csak azokat a számokat tüntették fel, amelyeket a tanács még nem tárgyalt. Az alsófokú hatóságok késlekedését nem említették meg külön, minthogy a jegyzőkönyvekből is kitűnt, hogy mikor és hova intéztek sürgető felszólításokat, Ezzel szemben a jegyzőkönyvekbe is belevették, ha valamelyik hatóság részére a jelentéstételre határidőt tűztek ki. Ismét leszögezték, hogy a helytartótanács a késlekedőket megbüntetheti, súlyosabb esetben pedig a királytól kérheti megbüntetésüket. Az ül és jegyzőkönyvek felküldésének határidejét 8 napra csökkentették és megkívánták, hogy minden ügyosztály tüntesse fel a jegyzőkönyvben, hogy a korábbi üléseken elintézett ügyek közül melyekben nem készültek még el a fogai-mázatokkal. Ezzel a fogalmazó titkárok munkáját akarták ellenőrizni és meggyorsítani. Az előadók a beadványokat a javaslati ívekkel az ülés bezárása után azonnal tartoztak átadni a titkároknak, akik rögtön hozzáfogtak a fogalmazáshoz, s amint egy darabbal elkészültek, tüstént felülvizsgálatra küldték az előadóhoz, aki az ügyiratot az alelnökhöz, illetve az első tanácsoshoz továbbította. A jegyzőkönyveket a kiadóhivatal csak azután tisztázta le, amikor az elnök által is jóváhagyott és az expedíatur-ral kiadhatónak minősített fogalmazatokat letisztázás és elküldés céljából megkapta. Az ügyirat mellől elvett javaslati íveket ekkor a fogalmazatokkal egyidőben másolták le és terjesztették aláírásra az előadók elé, akik ilyenkor jegyezték fel, hogy az azelőtti üléseken hozott határozatok fogalmazatait esetleg miért nem készítették még el. A jegyzőkönyveket ideiglenesen azok a jegyzékek (consignationes) pótolták, amelyeket az iktatóhivatal több példányban készített és amelyek ülésről-ülésre ügyosztályok szerint csoportosították a javaslattételre kiosztott beadványokat. Ilyen jegyzéket kapott az alelnök, illetve első tanácsos, továbbá minden ügyosztály. A kiadóhivatal is ennek segítségével ellenőrizte, hogy a jegyzőkönyvek másolásánál nem felejtették-e ki valamelyik javaslati ívet, A javaslati íveket azután a kiadóhivatal visszaadta az előadóknak. Végül hétről-hétre kimutatást készített azokról a fogalmazatokról, amelyeket valamilyen okból nem tudott lemásoltatni, bemutatta azt az irodaigazgatónak, aki táblázatba foglalva a Bécsbe küldött jegyzőkönyvhöz mellékelte és az elnöknek is tudomására hozta. Megemlítette végül az 1792-i kiegészítő utasítás, amely