Levéltári Közlemények, 16. (1938)

Levéltári Közlemények, 16. (1938) - ÉRTEKEZÉSEK - Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács ügyintézése II., 1783–1848 : második közlemény / 58–141. o.

A HELYTARTÓTANÁCS ÜGYINTÉZÉSE 71 latot szereztek. Vallása miatt senkit sem zártak ki az állami szolgálatból, s tekintettel voltak arra, hogy az ország mindegyik vidékét képviselje valaki a tanácsban. Jogában állott a tanácsnak, hogy kiváló képességű és kifogástalan jellemű ifjakat mint számfeletti tanácsosokat és titkárokat hozzon javaslatba az uralkodó előtt. Az összes többi tisztviselőt a tanács nevezte ki, mégpedig szótöbbséggel hozott határozat alapján. A fogalmazóktól ugyancsak az említett tanulmányok elvégzését és a közigazgatási gyakorlat megszerzését kívánta meg. A többiektől pedig csak annyit, hogy azt az állást, amire pályáztak, derekasan tudják betölteni. Tiszteletbeli fogalmazókat is kinevezhetett olyanok közül, akiknek anyagi megélhetése biztosítva volt, hangsúlyozta azonban az utasítás, hogy ezek, amikor fizetéssel egybekötött fogalmazói állás ürül meg, nem előzhetik meg azokat, akik náluk hosszabb ideje szolgálva bizonyos jogot szereztek az elsőbbségre. Fogalmazó gyakornokokat is alkalmazhatott, ugyanolyan feltételek mellett, mint a rendes fogalmazókat. Ha a helytartótanácsi kínevezéssel alkalmazott tisztviselők közül valamelyik kötelességét nem teljesítette és többszöri figyelmeztetésre sem változott meg, az elnök, vagy az irodaígazgató a tanácsülésen indítványozhatta, hogy bocsássák el. A tanács az elbocsátást kimondhatta, fogalmazók és a segédhivatalok vezetőinek esetében azonban a király jóváhagyását is ki kellett kérnie. Külön részben foglalkozott az utasítás az elnöki tisztséggel. Minthogy a nádort, aki mint helytartó a király előtt tett esküt, más teendői gyakran elfoglalták, ilyenkor az országbíró, a horvát bán, vagy valamelyik másik országbáró elnökölt. A hivatal méltósága megkívánja, mondotta az utasítás, hogy országbáró üljön elnöki székében, ezért az említetteken kívül legalább még egy mindig helyet kapott a tanácsosok között. Az elnök legelső feladata az volt, hogy az utasítás minden egyes rendelkezésének érvényt szerezzen. Ezért gyakran és váratlanul megjelenhetett az alhivatalokban, ellenőrizhette a munkát, s ha valahol hibát talált, azt kijavíthatta, a hanyagokat figyelmeztethette és végső esetben elbocsátásukat kérhette a tanácstól, illetve az uralkodótól, Szabadságot adhatott a tanácsosoknak, titkároknak, fogalmazóknak és a segédhivatalok vezetőinek három hónapnyi időre, de csak úgy, hogy a szolgálat érdeke ezáltal sérelmet ne szenvedjen, A szabadságokról kimutatást ké-