Levéltári Közlemények, 16. (1938)

Levéltári Közlemények, 16. (1938) - IRODALOM - Istványi Géza: Barta István: Középkori közjegyzúségeink történetéhez. Szentpétery-emlékkönyv. Budapest, 1938. / 301–302. o.

IRODALOM 301'' hát, hogy ez a tanulmány is, mint I. egyik-másik dolgozata (Levéltári Közi, XV. évf, 245. és köv, L), inkább csak érintheti a megyei írásbeliség egyik részlet-kérdését, az iratmegőrzést. Erről a szerző ezúttal is megismétli azt a különben eléggé általános nézetet, hogy a megyéknek valószínűleg már a XIV, században volt levéltáruk és ebben őrizték az oklevélkivonatokat, a registrumokat stb. Az kétségtelen, hogy a megyei szervezetre háramlott teendők ellátását ebben a korban is bajos iratmegőrzés nélkül elképzelni, más szóval, a nemesi vármegyéknek már ekkor is bizonyára volt valamelyes iratanyaguk, de ezt — s ez látszik valószínűbbnek — az egyes oklevéladó (igazgatási) szervek maguk őrizték, bizonyára ott és olyan módon, — ebben a korszakban nem lévén rendszeres iratkezelés —, ahogy éppen jónak látták. Erre nézve példaként megemlíthetjük „Sopron vm. levéltárának oklevélgyüjteményé"-ben 26, f. sz, a, közölt egyik 1353. évi oklevelet. Eldöntetlen kérdés az is, hogy a tisztségviselők a kezük ügyébe jutott iratokat átadták-e utódaiknak? Az a körülmény, hogy megyei eredetű fogalmazványok, feljegyzések és hasonló irattöredékek magánlevéltárakban is akadnak még abban a korszakban is, amikor a megyéknek már van levéltáruk, ennek az ellenkezőjét sejteti. Talán inkább a levéltár hiányára vall, hogy a megyék középkori anyaga veszendőbe ment. így hihetőbbnek tartjuk azt a feltevést, hogy a megye iratanyagának rendszeresebb gyűjtése s egy közös gyűjtőhelyre, a valóban ,.megyei" archivumba való összevonása jóval később, talán csak a XVI, században, vagyis a megyei önkormányzat megerősödésével vette kezdetét. Ezzel a megjegyzései, természetesen, a legtávolabbról sem kisebbítjük I, érdemét, hogy gondosan és élvezetesen megírt tanulmányával a megyei írásbeliség eléggé homályos korszakát tette megismerhetőbbé. Éppen ezért csak örömmel vennők, ha L, akinek e téren megvan a hivatottsága, a tárgyalt kérdésnek erre a részére is kiterjesztené, illetve ebben az irányban folytatná kutatásait, és fárasztó munkájában, a ma. még lappangó középkori anyagnak közzétételével, a köz- és magánlevéltárak ís segítségére lennének. Sümeghy Dezső, Barta István: Középkori közjegy zoségeínk történetéhez. Szentpétery-Emlékkönyv, Budapest 1938. 31—46. 1. — B. kis cikkében a magyar diplomatika egyik legelhanyagoltabb területét vette vizsgálat alá. Az eredeti okleveles anyagot nem kutatta át tüzetesen, úgyhogy e miatt eredményei alkalmasint még módosulni fognak és többhelyütt kiegészítésre várnak, de a kiadott anyag és a hazai meg a külföldi irodalom csaknem teljes birtokában így is igen értékes munkát végzett; a fejlődés főjelenségeit, fővonásaít, úgy hisszük, sikerült meglátnia. Az itáliai eredetű közjegyzői intézmény, csakúgy, mint Lengyel-