Levéltári Közlemények, 16. (1938)

Levéltári Közlemények, 16. (1938) - IRODALOM - Kumorovitz L. Bernát: Húščava, Alexander: Ján literát a liptovské falzá. (János diák és a liptói hamisítványok) Bratislava, 1936. / 293–298. o.

IRODALOM 297 tokra vonatkozik, az 1274-i pedig csak az 1269-i adomány pontosabb megjelölése. A mentességek csak 1267-re vonatkoznak. Az átírás megokolása nem szokatlan, a többi hiba pedig az átírás eredménye. — H. 8. oklevele IV. Lászlónak egy 1273. május 27-i adománylevele Bogomér részére Miklós országbíró 1358-i átiratában. Karácsonyi szerint ez hamis, mert ,,IV. Lászlót az ő tenera etas-áról beszélteti... Mihály ispánt volt zólyomi ispánnak nevezi, pedig akkor még hivatalában volt. A macsói bánok sorozatával sem egyezik." H. szerint az 1. érv éppen Karácsonyi ellen szól, Mihály a kérelem idejében is ispán volt, így a tunc kifejezés meglevő hivatalára értelmezendő. Hóman és Pesty szerint pedig a macsói bánok sorozata is egyező az oklevél személyeivel. Szentpétery Karácsonyi alapján áll (Középkori oklevélszövegek, 71. b. sz.). Ő azonban ugyanazon dátum s ugyanazon személy részére kiadott másik oklevelet is ismer, melyet valódinak tart. Mind a két oklevélben szereplő egyházi és világi méltóságok azonosak, Minthogy az átíró oklevél ellen kifogás nem emelhető, H. szerint a kérdéses oklevél is valódi. H. könyvének tehát ez a két fejezete (X. és XI.) a lényeges, Megállapításai szerint a Bebek-féle 1391-i oklevélvizsgálat igen pontos volt. Könyve első fejezeteiben ezt dolgozza föl, talán túl részletesen is, mindenütt helyreigazítva és kibővítve Horváth fogyatékosságait. Szól bennük a magyar oklevélhamisításokról általában, ismerteti a hamisításért járó büntetéseket, majd áttér János deák szerepének, családi körülményeinek, hamisítói munkájának és megbüntetésének az ismertetésére, foglalkozik cinkosaival, működésük jogi következményeivel, vázolja a Bebek-féle bizottság működését s az általuk kiadott regísztrum keletkezését, a kritikai rész bevezetéseképen pedig ismerteti a kérdés irodalmát. Befejezésül szlovák és német nyelven összefoglalja eredményeit, 2 oklevélfacsimilét és néhány oklevélszöveget ad, az általa felhasznált irodalmat ismerteti s az egészet még névmutatóval is kiegészíti, Ügyes az a jegyzéke is, mely a megbeszélt 26 oklevél regesztáit tartalmazza. A kérdés irodalmát jól ismeri, de sok új anyagot is ad. Eredményei figyelemreméltók. Hibái nem súlyosak. Talán nem kellett volna anyagát oly sok fejezetre széttördelnie. 1—2 kifejezése sem egészen szakszerű. Nem tesz például különbséget az eredeti és valódi oklevél között (pl, a 97, lapon). Az originale és falsum fogalmak u. i. nem zárják ki egymást, hiszen a hamis oklevél is lehet eredeti! Mihály mester az országbíró nótáriusa és nem az udvari (királyi) kancelláriáé (58. 1.). Nem értjük egészen a 108. lapon levő szfragisztikai megjegyzését sem, azt t, i,, hogy I, Lajos 1365-i oklevele azzal a pecséttel lett volna megpecsételve, amelyik Boszniában elveszett. Ez a pecsét u, í. H. szerint nagy és rányomott volt, de ezek természetes színűek szoktak lenni. Itt tehát kivételes esettel állhatunk