Levéltári Közlemények, 16. (1938)

Levéltári Közlemények, 16. (1938) - ÉRTEKEZÉSEK - Kádár Jolán, P.: A Nemzeti Színház levéltára / 186–204. o.

A NEMZETI SZÍNHÁZ LEVÉLTÁRA 187 Á színikritika sérelmet látott annak a leszögézésében, hogy kizárólagos színészettörténeti forrásnak nem alkalmas. Pedig ez a színikritika alaptermészetéből adódik. Pillanatnyi benyomások alapján, gyorsan és a pillanatnak készül és nem vonhatja ki magát a tömeghangulatból s a napi politikából, mely ezt a tömeghangulatot fűti. A színészet történetírója nem mellőzheti a színi tudósításokat és színibírálatokat már csak a színészettörténet szociológiai vonatkozásainál fogva sem; ezek a bírálatok a közhangulatnak és közízlésnek egyfelől tükrei, másfelől irányítói, De mindig kellő kritikával kell őket használnia s a legtöbb esetben ép a levéltári anyag szolgáltatja a kritikai rostát. Annak megállapítása, hogy a színikritika a színészet történetének nem lehet kizárólagos forrása, önmagában nem jelenti azt, hogy a történetíró a színikritikus jóhiszeműségét és pártatlanságát kétségbevonja. Bár sajnos épen a magyar színészet, legfőképen pedig a Nemzeti Színház története bőséges példákat szolgáltat arra, hogy a színi tudósítások forráskritikai rostálásánál nagyon sok bírálóval szemben jelenthetünk be elfogultsági kifogást, A Nemzeti Színház megnyitása a harmincas évek Pestjének szellemi életében nagy, új lehetőségeket jelentett, — de egyúttal új gazdasági erőforrást is ígért az anyagiakban nem nagyon bővelkedő irodalmároknak. Drámaírói, átdolgozóí, fordítói becsvágyakat ébresztett s egy kis töredék számára elhelyezkedéssel is kecsegtetett. Nagy dolog volt ez akkori íróink szegényes lehetőségei mellett, amikor Szigligeti szerényen javadalmazott színházi ,,titoknöksága" a beérkezés, az ellátottság sokaktól irigyelt netovábbját jelentette.

3 Ép a Nemzeti Színház levéltárának anyaga mutatja, hogy a visszautasított „színi költők"-ből a sikertelenül próbálkozó drámaírókból és fordítókból kerültek ki a Nemzeti Színház első ádáz ellenségei, Csató Pál, Munkácsi János, Hazucha Ferenc, Dobsa Lajos

4 és háromszázezer akta áttanulmányozása után nyugodtan leszögezhetem, hogy a helyzet ebből a szempontból ma is változatlan. A színház nemcsak művészi intézmény, hanem tlägy üzem is, amely sok embert foglalkoztat, sok sorsot és érdeket érint következéskép sért is s ha egy színitudó3 V, ö. Farkas Gyula: A fiatal Magyarország kora, (Budapest, 1932.) 71. 1. 4 Munkácsi, Hazucha és Kuthy errevonatkozó leveleit közöltem. Irodalomtörténeti Közlemények, 1938, 157, 1.