Levéltári Közlemények, 16. (1938)

Levéltári Közlemények, 16. (1938) - ÉRTEKEZÉSEK - Kádár Jolán, P.: A Nemzeti Színház levéltára / 186–204. o.

188 P. KÁDÁR JOLÁN sító munkáját forráskritikai szempontból vizsgálom, először a színházhoz való személyes kapcsolatát kell tisztáznom, amihez csakis a levéltári anyag adja meg a lehetőséget. Ez teljesen független az illető író személyi és írói értékétől. Jókai íróí értékét, sőt színházi vonatkozású írásainak szellemes és élvezetes voltát nem csökkenti az a körülmény, hogy forrás gyanánt alig-alig használhatók több más ok mellett azért is, mert felesége, Laborfalvi Róza a Nemzeti Színház kiváló tragíkája volt s ő a színházi eseményeket csak felesége pályájának tükrében tudta látni. A tárgyilagosságot befolyásoló személyi kapcsolatokon kívül nálunk különösen a Nemzeti Színház megítélésében mindig erős szerepet játszott a napi sajtóban a politikai és világnézeti állásfoglalás is. A Nemzeti Színházban a közfelfogás csak kis részben látott művészeti intézményt, hanem, mint a nemzet ,,szívkegyel te műintézetét", a közvélemény nemzetnevelő, hagyománymentő hivatással ruházta fel és ehhez szabta követeléseit. Sokszor volt politikai ütközőpont, sokszor a kormány exponense, melyen keresztül azt támadni lehetett s a személyi és világnézeti harcok ma sem csitultak el a Nemzeti Színház körül. Ezeknek a harcoknak ép a napisajtó a hordozója s így legkevésbbé találja meg a színházzal szemben a tárgyilagosságot.

5 De ha sikerülne is megrostálni a színibírálatokat annyira, hogy csak a legértékesebb, az örök normák szerint igazodó használtassák fel; határozott határvonalat tudnánk húzni a színigazgatók ellen időnként kitartóan folytatott, gyakran személyeskedő hajszák s a tárgyilagos és emelkedett színibírálat közt; ha a magyar színíkrítikából csak a legjava termést választanánk kí: Vörösmarty, Gyulai, Salamon, Greguss, Péterfy, Ambrus vagy Harsányi Kálmán kritikáit, ezek sem lehetnének a színészettörténet kielégítő forrásai. Ennek az oka pedig a színikritikus szemléleti módjában van. Mert a kritikus a színielőadást a nézőtérről látja. Mindenesetre legkellemesebb dolog egy színjátékot páholyból nézni. De a színészet történetírója nem elégedhetik meg ezzel az egyoldalú szemlélettel. Neki a kulisszák mögé kell mennie, sőt tovább: a műhelybe, irodákba, a minisztériumig, végigfejteni annak a bonyolult szövedék6 V, ö. Pukánszkyné Kádár Jolán: Nemzeti Színházunk és a közvélemény a XIX. században. Budapesti Szemle 1937.