Levéltári Közlemények, 15. (1937)

Levéltári Közlemények, 15. (1937) - ÉRTEKEZÉSEK - Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács ügyintézése I., 1724–1783 : [első közlemény] / 84–161. o.

A HELYTARTÓTANÁCS ÜGYINTÉZÉSE 97 teleneknek látszottak- De ha valaki több évszázad elteltével kíséreli meg ilyen utasítás alapján a hivatali élet rekonstruálását, lépten-nyomon nehézségekre bukkan, s kénytelen magukhoz az iratokhoz fordulni, hogy azokból, vagy helyesebben az azokon található jelekből, írásból, feljegyzésekből stb. próbálja megtudni azt, ami felöl az utasítások kétségben hagyták. Ami azonban nem jelenti azt, hogy a hivataltörténetnek az utasítások csak másodrendű forrásai. Jelentőségüket fogyatékosságuk ilyen mértékben korántsem csökkenti. Mert ha nem lennének utasítások és csak az iratok alapján kellene egy-egy hivatal történetét megírni, a történetíró ugyanolyan, sőt még leküzdhetetlenebb akadályokkal kerülne szembe, mint ha csak az utasításokat véve figyelembe dolgozna. Nem szólva arról, hogy az iratokon olvasható, illetve sokszor olvashatatlanságíg rövidített feljegyzéseket megfejteni és értelmüket megállapítani nehéz lenne, vannak a hivatali életnek olyan fázisai is, amelyeknek az iratokon semmi nyomuk sem maradt és amelyekről csak az utasításokból tudunk. Hiszen majdnem minden hivatal levéltárát többszörösen is átselejtezték és ezeknek a rostálásoknak elsősorban azok a feljegyzések és segédkönyvek estek áldozatul, amelyek egy-egy ügy elintézésének egy-egy részletét örökítették meg, de amelyekre az ügy elintézése után többé már semmilyen, legfeljebb hivataltörténeti szempontból lett volna szükség. Ilyen szempontra pedig a selejtezéseknél legkevésbbé voltak tekintettel. Habár az 1724. jan. 20-án kiadott utasítás az ügyintézés minden részletére nézve nem is nyújtott felvilágosítást, annyi útmutatást mégis bőven tartalmazott, hogy az új hivatal márc. 21-én megkezdett üléseit megszakítás nélkül folytathatta és a továbbiakban a mindennapi munka tapasztalatai alpján módosította, vagy egészítette ki az utasítás rendelkezéseit. Aminek annál kevésbbé volt akadálya, mert az újonnan kínevezett tisztviselők többnyire járatosak voltak már a hivatali munkában,

13 13 így pl- a

z első számvevő, akinek gyakorlati tudásra elsősorban volt szüksége, a magyar kamarától került át a helytartótanácshoz, sőt az első esztendőben kamarai állását is megtartotta. Levéltári Közlemények 7