Levéltári Közlemények, 15. (1937)

Levéltári Közlemények, 15. (1937) - ÉRTEKEZÉSEK - Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács ügyintézése I., 1724–1783 : [első közlemény] / 84–161. o.

158 EMBER GYŐZŐ Ez a körülmény is elősegítette, hogy a számvevő hivatalnokok testülete már igen korán külön hivatallá, a helytartótanács első segédhivatalává fejlődött ki.

82 Az, hogy a számvevőhivatal a számadásra vonatkozó ügyekben a helytartótanácsi kiadványokat maga fogalmazta meg és tisztázta le, szükségessé tette, hogy a beérkező iratokat is maga kezelje. A szabály ugyan az volt, bogy minden irat, miután a tanácsjegyző feljegyezte, a lajstromozóhoz, illetve 1753 óta a kiadóhoz került, hogy a lajstromkönyvbe, illetve a kézikönyvbe vezessék, ezt a szabályt azonban nem mindig tartották meg. Gyakran előfordult, hogy a számvevő bizottság elnöke, vagy a számvevő az iratokat közvetlenül a tanács jegyzőtől kapta kézhez, A fogalmazatoknál ugyanez volt a helyzet. Szabály szerint ugyancsak át kellett volna menníök a lajstromozó és a kiadó kezén, de sokszor nem tették meg ezt az utat, hanem közvetlenül érkeztek jóváhagyás, illetve aláírás végett a bizottság és a tanács elnökéhez. Igaz ugyan, hogy pecsételésre mindig a lajstromozóhoz jutottak, azonban ekkor már nem elenőrizték, hogy a lajstromkönyvben benne vannak-e. A pecsételés gépies munkáját különben sem maga a lajstromozó, hanem az iratokat hordozó kapus, vagy szolga végezte. Mindez azonban nem jelentette azt, hogy a számvevőhivatalhoz került íratok további sorsáról nem készültek pontos feljegyzések. Ezeket lajstromkönyv (protocollum) és kézikönyv (manuale) formájában, a helytartótanácsi segédkönyvek mintájára vezették, s az ügyintézés egyes részeit megörökítették bennük, A már elintézett ügyiratokat pedig nem adták át a lajstromozó hivatalnak, hanem a számvevőhivatal irattárában helyezték el a segédkönyvekkel együtt, Amikor tehát előiratokra volt szükségük, nem kellett a lajstromozóhoz fordulníok, hanem azonnal kikereshették és csatolhatták azokat. Sajnos, a számvevőhívatal levéltára 1783-ig nem maradt fenn, így az iratkezelés módját, a segédkönyvek természetét, sőt magát a számvevési eljárást sem tudjuk pontosabban meghatározni. Annyit azonban a különböző utasítások és tárgyalási iratok

83 is mutatnak, hogy a számvevőhivatal kü82 Általánosan, használt neve officium exactoratus volt- Officina ratíonarianak is nevezték. 83 A már idézetteken kívül 1. még az 1769-i utasítástervezetet. Htt.-i lvt. Id. Mise, No. 65,