Levéltári Közlemények, 15. (1937)
Levéltári Közlemények, 15. (1937) - ÉRTEKEZÉSEK - Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács ügyintézése I., 1724–1783 : [első közlemény] / 84–161. o.
A HELYTARTÓTANÁCS ÜGYINTÉZÉSE 131 olvasták, aminek bizonyítására a hibátlan másolatra a „collatum" szót írták. Az iratok további sorsát a kiadóra bízva visszatértek szobájukba. Albert herceg helytartósága alatt, ha nem a városban, hanem a várban tartózkodott, az iktatóíveket a kiadóhivatal útján minden este felküldtek hozzá. Az iktató munkája azonban nem ért véget az iktatással, hanem az ügyirat további sorsát is figyelemmel kísérte. Ezért a tanácsüléseken is megjelent és külön asztalnál kapott helyet, A magával hozott íktatóívek további rovataiba feljegyezte, ha a tanács az ügyet az előadó indítványára valamelyik bizottság elé utalta (relegatum ad commissionem N.J. Továbbá a tárgyalás napját, akár ideiglenesen, akár véglegesen döntöttek az előadó javaslata alapján a kérdés fölött (relatum interimaliter, meritoríe). Valamint azt is, hogy a helytartótanácsi végzést hová fogják eljuttatni (expeditum, vei breví manu communicatum ad N,), vagy pedig, hogy az ügyet félretették, több tanácsos megjelenéséig függőben hagyták, illetve a rendszeresen érkező és csak tudomásul szolgáló, de további intézkedést nem igénylő jelentéseket és kimutatásokat csomókba rakták (remíssum = seponitur, suspenditur, ad cumulum relegatur, pro notitia). A végzés elküldésének idejét természetesen csak később írhatta be az egyelőre üresen hagyott rovatba. E célból elkérte a segédkiadóktól a már letisztázott és postára adott íratok fogalmazatait, amelyeket a kiadóhivatalban is, az iktató szobájában is külön rekeszben (ladula) őriztek és csak akkor helyeztek el a többi irat közé, amikor a segédkönyvek megfelelő rovataiban az elintézés utolsó fázisait is megörökítették. Külön rovatba került az expeditío tartalmi kivonata, a sürgetések kelte, végül az ügyben kapott ideiglenes vagy végleges válasz kézhezvételének ideje és az új szám, amely alatt azt beiktatták. A kívülről érkező iratokat tehát minden egyes esetben külön iktatták, nem voltak tekintettel arra, hogy ugyanazt az ügyet már más szám alatt tárgyalták egyszer. Csak a helytartótanácsi tárgyalás eredményeképp keletkezett iratok (előterjesztések, fogalmazatok, tisztázatok) nem kaptak új számot mindaddig, amíg ugyanarra a kívülről érkezett iratra vonatkoztak. Amint azonban a tárgyalás alapjául szolgáló irat iktatószáma megváltozott, a tárgyalási iratok is az új számot vették fel, tekintet nélkül arra, hogy ugyanarról az ügyről volt továbbra is szó. Az iktatókönyvben egyik számról utaltak a másikra, az irattárban 9:
