Levéltári Közlemények, 11. (1933)

Levéltári Közlemények, 11. (1933) 3–4. - Értekezések - Dr. Bittner Lajos: Károlyi Árpád, a levéltárnok

202 BITTNEK LAJOS volt kevésbbó terhes, mivel egész iratcsomókat sohasem adtak ki a kutatónak, hanem csak egyes darabokat. Amikor azonban Arneth idején a teljes fasciculusok kiadása egyre nagyobb arányokat öltött, e cenzúra, amint fenntebb már említettük, nagy teherré növekedett, úgy, hogy egyik-másik tisztviselő nap-, sőt gyakorta hétszámra kizárólag e cenzúrával volt elfoglalva. Ezt a munkát különösen megnehezítette az a körülmény, hogy a felülvizsgálatnak a kutató tudtán kívül kellett történnie, amiért is azt sokszor a legnagyobb sietséggel kellett elvégezni. Gyakran megesett, hogy a tisztviselő több órát fordított oly fasciculusok átnézésére, melyekkel a kutató egész rövid idő alatt végzett. A cenzúra más tekintetben is megnehezítette a szolgálatot: a visszatartott iratokat félre kellett tenni és számos reportórium nem volt a kutatók kezébe adható. Arra vonatkozólag, hogy mily iratok tartandók vissza, határozott irányelvek nem voltak s a dolog természeténél fogva nem is lehettek megállapítva. Gyakran egyetlen mellékes mondat miatt vissza kellett olyan iratokat tartani, amelyek tulajdonképeni tartalma közölhető és a kutatóra nézve fontos volt, s így az összefüggő tárgyalási iratok láncolatából egy szemet kellett eltávolítani. Sokszor bajos volt egy-egy szövegrész jelentőségét megítélni, mivel a cenzor sokszor sürgős munkája közben nem tarthatta szem előtt az összes történeti összefüggéseket s az egész irodalmat. Ez a cenzúra, mivel a kutatónak az iratállományról hamis képet adott, közvetve elkövetett történethamisítás volt. E rendelkezés megszüntetésére az akkori viszonyok között gondolni sem lehetett. A tisztviselőknek kötelességszerűen ehhez kellett magukat tartamok s minden tévedésükért felelősségre vonattak. Elgondolható, hogy Károlyi, a komoly kutató, minő lelkiismereti konfliktusokba sodródott. Jól tudom, hogy sokszor hosszasan küzködött magával, míg dönteni tudott. Osztályai anyagának s a benne rejlő kortörténetnek alapos ismerete képessé tették őt arra, hogy az iratok közül csak igen keveset tartson vissza. Az a szigorú pontosság, amely Károlyi minden hivatalos és tudományos munkájában szembetűnik, a kutatók kiszolgálásánál is jelentkezik. Kutatók részére sohasem adott ki nagyobb iratsorozatot az egyes levelek folytatólagos megszámozása nélkül, hogy így használat után a hiánytalan visszavételt megállapíthassa. Az egyes kutatásokról szóló, aktaszerű feljegyzései mintaszerűen pontosak, A közigazgatás és a tudomány előnyére szigorúan betartotta azt az előírást is, mely szerint minden használat az aktaborító ívekre