Levéltári Közlemények, 10. (1932)
Levéltári Közlemények, 10. (1932) 3–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Sulica Szilárd: A Múzeumi Levéltár kialakulása / 177–222. o.
182 DR. SULICA SZILÁRD nek, melyből a mai levéltári osztály fejlődött, sorsa nem volt és nem lehetett rózsásabb, mint az egész intézeté, ellenkezőleg: bizonyos tekintetben még rosszabb volt, mint a könyvtár egyéb gyűjteményeié. Gyarapodás szempontjából ugyan párhuzamosan haladt a levéltári anyag, illetve az egész kéziratos gyűjtemény a könyvtár többi részével. 1867-ben Csontosi kimutatása szerint 3 az oklevélgyűjtemény 4046 darab oklevélből állott. Ebben a számban természetesen csak azok a darabok foglaltatnak, amelyeket akkor a kéziratos anyagon belül levéltári anyagnak tekintettek, tehát például a városi ós kamarai vagy személyek szerinti iratok csoportjai, melyeknek eredete és megszerzési ideje visszanyúlik a könyvtár életének első felébe, de amelyek csak a 70-es évek második felében és későbben választattak szét a kézirattári anyagtól s minősíttettek levéltári anyagnak, nincsenek benne ebben a számban. A Csontosi által kimutatott 4000-en felüli szám legnagyobbrészt a gróf Széchényi Ferenc, Eder J. K., Kováchich M. Gy., gróf Illósházy I., Jankovich M. ós Horvát István-féle gyűjteményekből tevődött össze; ezek közül a legnagyobb számot a Jankovich Miklós-féle gyűjtemények szolgáltatták. Ez a 4000-t meghaladó szám, miután nem egy vagy több teljes családi levéltár állományát jelenti, hanem egy, családi levéltárakkal egyáltalán nem rendelkező gyűjtésnek a létszáma, csak mai szemmel ítélve látszik kicsinynek. Aminek megvan a közismert magyarázata. A rendi Magyarország idejében ugyanis minden családnak legféltettebb kincse a családi levéltár volt. Magángy üjtő és arra nem illetékes egyén tehát oklevél jellegű iratokhoz vagy egyáltalán nem tudlott hozzájutni, vagy pedig csak a legnagyobb nehézségek árán. Ha magángyüjtőnél ilyen iratokból ezernél több darab is található, akkor lehet mondani, hogy e szám abban az időben, ilyen vonatkozásban elég nagy. Ha azután ilyfajta kisebb-nagyobb gyűjtemények összesítéséből egy négyezren felüli darabszámú oklevélgyűjtemény keletkezik, úgy ez a szám 1848 előtt, mint egy levéltári gyűjtemény mennyiségének számjelzője, nem okvetlenül kicsi. S miután az abszolútizmus korában a múzeumi könyvtárnak, sok nehézségével küzködve, nem állott nagyon módjában gyűjteményeit lényegesebben szaporítani, az 1867-i állapot sem túlságosan különbözik az 1848-itóí a levéltári anyag nagysága tekintetében. Midőn tehát 1867-ben a könyvtár kéziratgyüjreményében 13.000 kéziratnak minősített kötet 3 Magyar Könyvszemle, 1885. 13. 1.
