Levéltári Közlemények, 9. (1931)

Levéltári Közlemények, 9. (1931) 3–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Szabó István: A magyar levéltárvédelem kérdése / 151–225. o.

A MAGYAR LEVÉLTÁRVÉDELEM KÉRDÉSE 17S régi iratoknak tulajdonítanak. A közelmúlt évtizedekben nagy lendülettel végrehajtott selejtezéseknél előbb rendszerint az 1711., azután az 1791., majd az 1849., végül pedig az 1867. évet szabták meg a selejtezési tilalom időpontjául. Az ezen időpontok előtti korból származó levéltári anyagot tehát egyáltalában nem, hanem annál inkább selejtezték az. azokat követő időből származót. Pedig történelmünk e korjelző eseményei abban a tekintetben, hogy a későbbi levéltári anyag kevésbbé volna történelmi forrás, mint a korábbi, nem bírnak jelentőséggel. Hogy a gyakorlatban mily fonákságra, vezet az ilyen selejtezés, hivatkozhatunk például Komárom vármegyére, melynek levéltárában az 1870-es években végrehajtott selejtezés alkalmával a dicalis összeírásokból, hadiadókönyvecskékből, házipénztári számadásokból stb. megtartás végett kiválogatták az 1711 előttieket, a többit pedig. kiselejtezték s hogy mégis ezekből is maradjon fenn valami, a különböző csoportokból néhány „formuláré"-t beküldtek a Nemzeti Múzeumnak. Ha a selejtezésnél tilalmi — vagy ha úgy tetszik: felszabadítási — időpont kitűzése válik: szükségessé, ilyen időpontul levéltári szempontból helyesen egyedül az iratkezelési rendszer változása állapítható meg s ilyen rendszerváltozás sem kereshető távolabb, mint a múlt század közepén vagy második felében, a ma túlfejlett aktaszerűség kezdeténél. A levéltári érték időtől való független!téséből folyik, hogy a levéltárpolitikának figyelmére kell méltatnia azokat a hatalmas irattömegeket is, amelyek ma még a folyó ügyviteli kezelésben állanak. Ezt az anyagot ma. még nem, vagy csak elvétve használják történeti forrásként, de csak idő kérdése, hogy az legyen s erre gondolva, már most védeni kell. A levéltári érdek azt követeli, hogy a regesztratúrákban fekvő anyag, ha a folyó ügyvitelben már nincs többé szükség reá, végső rendeltetési helyére, a levéltárba kerüljön s ez az alapja az arra irányuló újabb kívánságoknak is, hogy a levéltári szempontok már a folyó ügykezelésben, a regesztratúrákban is érvényesüljenek. Az előrebocsátott szempontok nagymértékben kitágítják a levéltár ós a levéltári anyag fogalmának körét és súlyosbítják azokat a követelményeket, melyeket általában a levéltárvédelem s a levéltárakban az anyag fenntartásának technikai biztosítása ír elő. Levéltári viszonyainkat is e követelményekkel kell lemérnünk. A közhatósági jellegükkel ós anyaguk gazdagságával kiemelkedő hiteleshelyi levéltárak fenntartása magukat a. káptalanokat ós konventeket terheli. Az anyag puszta fenn-