Levéltári Közlemények, 6. (1928)
Levéltári Közlemények, 6. (1928) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Herzog József: A magyar kamarai levéltár története I. : előzmények és szervezés / 1–52. o.
28 DR. HERZOG JÓZSEF dezésnek más fogyatkozása is volt. Ugyanis a ma már természetesen régóta más jelzések alatt fekvő iratoknak a leltárral való összevetése alapján kitűnik, hogy — bátran mondhatni — legnagyobb részükön a Branik-féle rendezés szerint érvényesnek tekintendő jelzés egyáltalában nem volt. Csak kisebb részükön található hiányos, t. i. a zsák száma vagy betűje nélkül, csupán a zsákon belül való sorszámozást feltüntető megjelölés. Az még a fontos iratoknál is szinte kivétel, ha rajtuk a sorszámon kívül a zsák jelzése is fel van tüntetve. 74 Az egyes oklevél vagy irat e jelzetlen volta vagy hiányos jelzése súlyosabb kifogás alá esik, mint a tervszerűtlen csoportosítás, mivel e fogyatékosság a helyükről kiemelt daraboknak gyors és biztos visszahelyezését meg^nehezítette, olykor talán lehetetlenné tette. Az iratcsoportosítás és jelzés hiányait és fogyatékosságait, bár gyakorlati és elméleti szempontból ma felette súlyosaknak látszanak, nem lehet a XVII. század végén élt irattárnok bizonyára rövid idő alatt és kellő segéderők nélkül elvégzett munkája elbírálásánál szigorúan megítélni. Hiszen mindaz, ami munkájában kifogásolható, nem annyira az ő hibája vagy mulasztása, mint inkább ama kor még fejletlen felfogásának következménye, amely fejletlen felfogás nemcsak a kamara már ismertetett nehézkes irattári rendszerében, de ezenkívül a kamarai hivatalos iratok sorozataiban fekvő egyes darabok jelzésének hiányában vagy célszerűtlenségében is megnyilvánult. 75 A több mint két század óta szervesen kifejlődött, az irattári rendszer által számos külön sorozatra tagolt és többhelyen őrzött kamarai hivatalos, valamint a kamara kézér© tartozó leveles-mutató-könyveket pedig az 1. számú szoba 2. számú szekrényében őrizték. 74 Például a béketárgyalási iratoknak ma „Tractatus Publici fasc. 1. nro. 5., 25., 36., 39.; fasc. 2. nro. 28-, 54." jelzésű darabjai a Branikféle leltár szerinti helye capsa NNN nro. 39., capsa D nro. 40., capsa NNN nro. 33., 35., capsa D nro. 35., capsa NNN nro. 19. — Az iratok közül azonban csak a legelső helyen említettre van a teljes jelzés — capsa ós nro. — rávezetve; a többin a capsa jelzése nélkül, csak a nro. jelzéselátható. 75 A kamarai hivatalos iratok sorozatai közül csak a fogalmazványoknak van időszakonként módosult, olykor igen célszerűtlen iratjelzése. A királyi leiratok, valamint a jelentések egyes sorozatainál a napi kelet szolgált jelzésül, ami ugyancsak célszerűtlen, mivel egy napon gyakran több leirat vagy jelentés kelt, úgyhogy az irat meghatározd--sához a tartalom ismerete ia szükséges. Ezenkívül sok irat — különösen a beadványok — minden jelzés nélkül maradt.