Levéltári Közlemények, 6. (1928)

Levéltári Közlemények, 6. (1928) 1–4. - KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Szabó István: A német levéltári törvény és levéltárvédelem problémái / 306–319. o.

308 KISEBB KÖZLEMÉNYEK tárakról, melyek megfelelő szervezése jóformán kezdetét sem vehette. 5 Egyes államokban ugyan a történelmi bizott­ságok elismerésre méltó munkát végeztek ezen levéltárak anyagának feljegyzése, leltározása és publikálása által, 6 de mindezt az állam hatékony felügyeleti és rendelkezési jogának biztosítása nélkül félmegoldásnál egyébnek alig tekinthetjük. A hiányok különösen szembetűnőek lettek a világháborút követő gazdasági összeomlás idején, mikor a nemzeti vagyon általános pusztulásában és külföldre ván­dorlásában a levéltári anyag is résztvett. 7 Ez a jelenség volt az, mely elsősorban keltette föl s támasztotta alá a levéltárvédelem & általában a levéltárügy törvényes szabá­lyozására irányuló mozgalmat, amely mozgalom azután a német állami levóltárnokok egyesületének állásfoglalása által mintegy félhivatalos jelleget nyert. Az egyesület ugyanis, mely Osnabrückben 1924 szep­tember 7-én alakult meg s mely céljául azt tűzte ki, hogy összhangot teremtsen az állami levéltárnokok között, 8 Ber­lin— Dahlemben 1925. május 28. és 29-én tartott első kon­ferenciája tárgyául egy, a birodalom és az államok által alkotandó levéltári törvény megvitatását tűzte ki. 9 Az értekezlet Kaiser (Potsdam) elnöki megnyitója s Thimme (Potsdam), Müller (Berlin), lappért (Dresden) és Fürst (München) előadásai után kimondta, hogy szük­ségesnek tartja a levéltárvédelem alapelveinek a birodalom által leendő felállítását. 10 Az egyesület a német történelmi 5 A nem állami levéltárak szokásos felosztása: önkormányzati vagy nyilvános jogú testületek levéltára és magánlevéltárak. 6 E téren Baden államot illeti az úttörő munka érdeme. Rendszerét melyről később még szólunk, más német államok is átvették. 7 Különösen sokat szenvedett a magánszemélyek kezében levő levél­tári anyag. (Müller id. helyen 315.) 8 Az eseményről rövid jelentést közöl a Korrespondenzblatt. <1924., 171.) 8 A történelmi társulatok 1924. évi regensburgi nagygyűlésén is állást foglaltak egy, a birodalom és az államok részéről kibocsátandó levéltári törvény érdekében. (Korrespondenzblatt, 1925, 6.) Az államok közül különösen Poroszországban hangoztatják a levéltári törvény szük­ségét. Kehr a porosz titkos állami levéltár megnyitása alkalmából (1924 márc. 26.) tartott előadásában kijelentette, hogy a törvény hiánya előbb­utóbb nagy bajokat szül. (Id. helyen 177.) 10 Kaiser a megnyitó beszédben az állami levéltárnokok egységes állásfoglalásának szükségét hangsúlyozta. Thimme a birodalmi törvény­hozás, előadó társai pedig saját államaik szempontjából vizsgálták a kér­dést. (Korrespondenzblatt, 1925. 181—182.) Különös súlyt kell helyeznünk Müller előadására, amennyiben ennek tárgya néhány évvel előbb Lüdicke

Next

/
Oldalképek
Tartalom