Levéltári Közlemények, 6. (1928)

Levéltári Közlemények, 6. (1928) 1–4. - KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Szabó István: A német levéltári törvény és levéltárvédelem problémái / 306–319. o.

KISEBB KÖZLEMÉNYEK 309 társulatoknak még ugyanaz évben Regensburgban tartott kongresszusán augusztus 31-én ismét foglalkozott a kérdés­sel s megújította fenti határozatát, de most már azzal a változtatással, hogy az alaptételek felállítását a birodalom­tól és az államoktól várja. 11 A mozgalom egyre nagyobb érdeklődést keltett. A tör­ténelmi társulatok következő évi kiéli nagygyűlésén az „Archivtag" főkérdéseként a nem állami levéltárak ügyeinek rendezése szerepelt. A bevezető előadást Dr. Lüdicke (Ber­lin) tartotta, melyre mintegy válaszul következett Dr. Over­mann (Erfurt) előadása. Fejtegetéseik súlypontját mind­ketten a városi levéltárakra, a nem állami levéltárak eme legjelentősebbnek s legjellegzetesebbnek tekinthető csoport­jára helyezték. Előadásaikból s az azt követő vita folyamán kitűnt, hogy az állami védelem elvének a városi levéltárakkal szemben való érvényesítése komoly nehézségekkel fog talál­kozni. 12 Valószínű, hogy a kiéli gyűlésen fölvetődött ellentétek erősen csökkentették a mozgalom aktualitását. Nyilvánvaló lett, hogy a levéltári törvény és a levéltárvédelem kérdése rendkívül gondos előkészítést igényel. A kérdés azóta nem képezte testületi állásfoglalás tárgyát, a jelek szerint azon­ban továbbra is a közérdeklődés előterében áll. Nem kétsé­ges, hogy az új erőre kelt nemzeti öntudat védelme alá he­lyezkedő nagyszabású koncepció előbb-utóbb megjelenik a törvényhozás előtt. II. A levéltári törvény s a levéltárvédelem kérdéseinek tar­talmi vizsgálatánál megkönnyíti feladatunkat, ha a levél­tárak leggyakrabban használt hármas (állami, önkormány­zati és magánlevéltárak) felosztását mi is megtartjuk. A) Az állami levéltári anyag a kézenfekvő állami érdek­nél s a korlátlan rendelkezési jognál fogva eddig is a leg­Berlin—-Dahlem) és Meißner (Charlottenburg) állami levéltári tanácsnokok között beható tanácskozás tárgyát képezte s a felállított gondolatmenet­hez röviddel halála előtt Bailleu, a porosz állami levéltár igazgatója is hozzájárult. (Müller, id. helyen 316.) 11 Korrespondenzblatt 1925. 227—228. — A határozatot azonnal megküldték az illetékes minisztériumoknak. Ugyanekkor az egyesület fog­lalkozott a levéltárak külföldiek által való használatának kérdésével is s a kölcsönösség elvét fogadta el alapul. 12 Beszámoló: Korrespondenzblatt 1926. 230—266.

Next

/
Oldalképek
Tartalom