Levéltári Közlemények, 6. (1928)
Levéltári Közlemények, 6. (1928) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Herzog József: A magyar kamarai levéltár története I. : előzmények és szervezés / 1–52. o.
A MAGYAR KAMAKAI LEVÉLTÁR TÖRTÉNETE 21 feküdt — ez mint jellegzetes tünet említésre méltó — Melanehton Fülöpnek Nádasdy Tamáshoz intézett 1555. évi levele is. 57 A tanács munkájának megkönnyítésére a XVIII. század első felében bizonyos ügykörökre, t. i. a gazdasági, városi, harmincad-, só- és jogügyekre vonatkozólag néhány tanácsosból álló, külön bizottságok vagy ügyosztályok (commissi o, departamentum) alakíttattak, amelyek arra voltak hivatva, hogy előzetes tárgyalás útján az ügyeket a tanácsban hozandó határozatra előkészítsék. E bizottságok működéséből kisebb irattárak keletkeztek, amelyekben a bizottsági ülésekről vezetett jegyzőkönyveken 58 kívül az ügykörükbe tartozó alsóbb hivatali jelentéseket és más iratokat is őriztek. 59 A kamarának közvetlenül alárendelt és mellette működött, fentebb már említett három hivatalnak legfontosabbra a számvevőség (officina rationaria) volt. E hivatalnak saját ügymenetéből keletkezett irattára a tanácsnak hozzáintézett rendeletein s az ezekre tett jelentéseknek fogalmazványain kívül a már említett 1720. évi utasítás értelmében vezetendő, három osztályra tagolt tizenhatféle könyvsorozatból állott. A könyvsorozatok közül e helyen, mint a kamara irataival igen szoros összefüggésben állók, különösen megemlítendők azok a leveleskönyvek, amelyekbe a számvevőség az ügykörébe vágó királyi leiratokat, utóbb ezektől elkülönítve a bécsi udvari kamara leveleit, illetőleg a magyar kamara fogalmazványait bemásolta. 80 Az elősoroiltakon 57 U. o. Prot. «ess. cons. 1746. p. 1119 (a tanács bizottságot küld ki a cistában őrzött iratok jegyzékelésére). — Off. Arch. R. Cam.. Inventaria, fasc. 4 (a cista 1746., 1748. és 1754. évi jegyzékei). — Az említett Melanchton-levél ma csak XVIII. századi, Mokoss József kancellista kezétől származó másolatban ismeretes (Acta Publica, 35/7.). 58 A jogügyi bizottság különösen fontosnak tartott jegyzőkönyveirenézve a tanács már 1755-ben elrendelte, hogy azok úgy, mint a jogügyigazgatók véleményei, évenkint beköttessenek és megőrzés végett az irattárnak adassanak át (Exp. cam. 1755. Jun. Off. reg. 1. — 5. pont). 59 Orsz. Ltár, Cam. Hung., Exp. cam. 1752. Febr. Offic. regestr. 1., — 1761. Jan. Aug. 3. (A levéltárvizsgálatról szóló, 1760. ápr. 26., 29. és máj. 7., 10-i jegyzőkönyvben az 1760. ápr. 25-i kir. leiratra adott válasz 2. pontja.) 80 A királyi leiratok és a bécsi udv. kamarai levelek leveleskönyvei (Liber debitorum, utóbb resolutionum 1551—1748. és Liber litterarum camerae aulicae, 1720—1741.) 30 ill. 7 kötete reánk maradt, míg a kamarai fogalmazványokról vezetett könyv (Liber extractuum, másképen Liber vidít) az összes többi könyvekkel együtt elpusztult. A szám-