Levéltári Közlemények, 6. (1928)

Levéltári Közlemények, 6. (1928) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Herzog József: A magyar kamarai levéltár története I. : előzmények és szervezés / 1–52. o.

22 DR. HERZOG JÓZSEF kívül a számvevőség még más, nem a saját ügymenetéből keletkezett, de ügykörét érintő gazdasági iratokat, neveze­tesen számadásokat, birtokösszeírásokat és becsléseket is őrzött, ezeket rendezte s hozzájuk mutatókat is készített. Mint különálló gyűjteményt itt őrizték és 1731-ben muta­tóval is ellátták azokat a tizenkét csomót kitevő birbokösz­szeírásokat, amelyek a megszüntetett budai kamarai igaz­gatóságnak 1717-ben a magyar kamarára beszállított levél­tárából adattak át a számvevőségnek. 61 A második alárendelt hivatalnak, az irodának (cancel­laria, expeditoratus), miként á számvevőségnek,- szintén saját ügymenetéből keletkezett, ugyancsak a tanács rende­leteiből és saját jelentéseinek fogalmazványaiból állott irat­tára volt, amely azonban csak jelentéktelen lehetett. Az iro­dának a fogalmazványok tisztázásán, mellékletek másolatai­nak esetletges elkészítésén, a kiadmány összeállításán és továbbításán, vagyis az irodai feladatokon kívül még más, valóságos irattári feladata is volt. Ez abban állott, hogy az irodának kellett a fogalmazványokat havonként összegyűj­teni és egy csomóban őrizni, róluk évenként egy-egy kötetet kitevő, az egyes fogalmazványok rövid tartalmi kivonatát és keltét feltüntető lajstromokat vezetni s ez utóbbiakhoz mutatókat készíteni. 82 A harmadik, az iratőrzés szempontjából legnevezetesebb hivatal az irattár (regestratura, conservatorium, archívum), amelynek miként a most említett két hivatalnak, ugyancsak a saját ügymenetéből keletkezett kisebb, annyiban azonban fontosabb irattára volt, hogy ez adott felvilágosítást az irat­tárban őrzött számtalan igen fontos oklevél és irat köl­csönadásáról, visszaérkezéséről, végleges kiadásáról, szint­úgy a másolatok kiadásáról is. 63 A most említett hivatalos iratokon, vagyis az irattár irattárán kívül az e helyen őrzött, igen terjedelmes okleveles és iratanyag levéltári jellege szerint három nagy csoportra oszlott. vevőségi levéltárból az említett két könyvsorozaton kívül csak igen cse­kély, szinte jelentéktelen töredékek vannak meg. 61 Orsz. Ltár, Offic. Archivi R.-H. Cam., Inventaria, fasc. 4. Pro­thocollum conscriptionum et aestimationum Budensium. 1731. 62 Az 1760-as évektől kezdődőleg az iroda már csak a tíz évnél fiatalabb fogalmazványokat őrizte, a régebbek az irattárban helyeztettek el (Prot. sess. cons. 1767. tom. I. pag. 45. — 1768. tom. II. pag. 526.). — Az iroda saját irattára nem maradt reánk. 83 A regestratura irattárából is csak töredékek vannak meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom