Levéltári Közlemények, 3. (1925)

Levéltári Közlemények, 3. (1925) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Fekete Lajos: A török oklevelek nyelvezete és forrásértéke / 206–224. o.

A TÖRÖK OKLEVELEK NYELVEZETE ÉS FORRÁSÉRTÉKE Az oszmanli-török nép sűrűn egymásután következő háborúk eredményeképen vette át a mohamedán világ politikai vezetését. A csekély lélekszámmal bíró törzs csak a középkor vége felé, a XIII. század utolsó napjaiban szerzett valamelyes függetlenséget; a mohamedán egyház egyes népei már fényes múlt erkölcsi értékeinek és tapasztalatainak voltak birtokában, mikor a szeldzsuk-dinasztia kihalása következtében Oszmán bej népének hűbéri viszonya minden küzdelem és áldozat nélkül megszakadt. Szüjüd volt a központja ama határvidéknek, melynek védelmét a szeldzsukok az oszmanli-török törzsre bízták; a név fűzfát, füzest jelent; a hely politikailag és hadászatilag alig látszik jelentékenyebbnek, mint neve után gondolná az ember, de az itt letelepedett nóptörzisi másfél század alatt megszerezte a keleti császárok székhelyét s nem egészen egy századdal később a nyugati császárokét próbálta megvívni. Ez a tüneményes előretörés, mely főleg a nomád népek sajátja, az oszmanli-törököknél a hatalomnak aránylag hosszú időre nyúló megtartásával párosult. A hatalom huzamos birtoklása, az állandó háborúk dacára, náluk is kifejlesztett bizonyos intézményeket, melyek a közép- és újkor fordulóján Keleten is hozzátartoztak az állami szervezet teljességéhez. Természetes, hogy a fejlődés nem mutat minden vonatkozásban egyforma eredményt és hogy különösen olyan szakaszokon ferde vagy felszínes maradt, melyek megművelésére a hatalom eszközein kívül hosszú időre van szükség. Az a körülmény is kedvezőtlenül hatott közre, hogy a hadügyön és az azzal összefüggő közigazgatáson kívül alig van munkakör, amely teljes mértékben magára vonta volna az oszmanli-török nép figyelmét. Eredetiségét, ősi tulajdonságait csak e két téren tar-