Levéltári Közlemények, 2. (1924)

Levéltári Közlemények, 2. (1924) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Csánki Dezső–Relković Néda: Újbánya város levéltára és rövid története / 86–107. o.

I 90 DR. CSÁNKI DEZSŐ ÉS RELKOVIC NEDA 1626 szeptember 2—1627 március 5-ig szünetelnek, „mert a török háború közbejött", mondja a jegyzőkönyv. Épp így hiányoznak a nagy pestisjárvány korából is, 1645 júniustól szeptember 25-ig. Ily hiányosak az 1664. évben történt török dúlás utáni időből is. n Az ezt követő bejegyzések között fel­tűnően sok az ingatlanok megvásárlása, úgy hogy a harma­dik kötet (1675—1745) kizárólag birtokvásárlással, örök­ségi ügyekkel, pénzkölcsönnel és zálogbavetéssel foglalkozik s így telekkönyvi értékkel bír. A Juramenbuch negyedrétű bőrkötéses könyv, mely nevét a benne foglalt esküminták és a XVIII. században pol­gáresküt tett egyének névsora után nyerte. 6 A város törvé­nyeit foglalja magában. Először a hót bányavárosnak 1619-ben kelt statútumait adja, 7 utána a Selmecbányái jog­könyvnek 1655-i, III. Ferdinánd által történt átírását, majd a városi tisztviselők eskümintáit és egyéb ténykedések alkal­mával használt esküformulákat, melyek részben német, rész­ben latin nyelven vannak írva. Magosmart község elöljárói­nak esküje tót. Ezek után tizenöt pontból álló szabályzat következik a városi tanács magatartásáról, továbbá a városi őrség szabályzata (kilenc pont); ezután huszonegy olyan pont, melyeket tisztújításkor a polgárságnak szoktak fel­olvasni; továbbá a vargacóhmester esküje, a mester-lakoma fogásainak felsorolása. Egyéb bejegyzések későbbi korból valók. A Juramenbuch 1675 körül íródott, 8 de szabályzatai régebben keletkeztek. 9 A városi számadások folio alakú füzetekben vannak meg; egy részük alig olvasható és a kézben szétmállanak. A legrégibb 1608-ból való; csekély kivétellel minden esztendő számadása megvan. Hadtörténeti szempontból a nyolcvanas és kilencvenes évek adatai érdekesek. Külön vannak meg a város bor- és sörszámadásai 1684-ből és Magosmart község azonos számadásai (1610— 1617-ig). Külön lapra (német nyelven) íródtak egy-egy hétre a 5 Mathiae Bél: Notitia Hungáriáé. IV. köt. 223. 1., Ortelius Red. Ccmt. 1664. máj. 16—17,-i események. " Hogy így nevezték, kitetszik egy 1782. évi közgy. jegyzőkönyvből (250. 1.), mely szerint a polgári esküt tett egyének névsorát a „Juramen­buch"-ba bevezették. 7 Közölve: Kolozsvári-Óvári: Magy. Törvénvh. Jogszab. Gyűjte­ménye. Budapest, 1897. IV. köt. 2. fele 314—316. I. 8 Az 1675. évi városi számadás említi, hogy a tanács a jegyzőt a városi törvények leírásáért 2 írttal jutalmazta. A Juramenbuch írása is ugyanaz a hetvenes évek közgy. jegyzőkönyveinek írásával. 9 Kitetszik egy birtok-egvezkedésből. (Közgy. jegyzők. 1675. év 46-47. 1.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom