Levéltári Közlemények, 2. (1924)

Levéltári Közlemények, 2. (1924) 1–4. - VEGYES KÖZLEMÉNYEK - Az Országos Levéltár főigazgatójának ünneplése / 189–192. o.

VEGYES KÖZLEMÉNYEK 191 befejezésének a háborúra következett összeomlás után teljesen holtpontra jutott ügyét egy gondviselésszerű, megértő, úgyszólván életmentő államférfiú, gróf Klebelsberg Kuno vette át, aki előbb mint az építési bizottság egyszerű tagja, majd mint belügy-, utóbb mint kultuszminiszter, teljesen azonosította magát az Országos Levéltár ügyével, s nemcsak a befejezéshez és beköltözéshez szükséges anyagi eszközöket szerezte meg és bocsátotta rendelkezésre, hanem mint szakfórfiú, a tőle megszokott céltudatossággal és eréllyel a befejezést irányította is. „Többen vagyunk — folytatta —, akik láttuk és tudjuk, hogy Nagyméltóságod közbenjötte nélkül, miként az Úrnak választott népe, még ma is a pusztában bolyonganánk, az igéret földjével a láthatáron. Mit mondjak a háláról, köszönetről és hűségről, mellyel mindezért Nagyméltóságodnak tartozunk, hogy kellőkép kifejezhessem érzelmeinket!?" Végül beszédét következőkép zárta be: „De íme itt vagyunk, benn vagyunk." „Budavár fokán, mely annyi díszt és vészt látott, itt áll a hatalmas palota, látszólag talán nagyobb méretű a megcsonkított kis Magyarországhoz képest, de vájjon lehet-e elég szép, nagy és díszes, hogy kellőkép hirdesse azt a fényt és gyászt, azt a dicsőséget, azokat a kultúrértékeket, amelyekről közel ezeréves történelmünk itt felhalmozott emlékei beszélnek, amelyeket ellenségeink letagadni vagy lekicsinyelni, sőt eltulajdonítani szeretnének, de amelyekben ez a nemzet ma inkább, mint valaha, továbbra is élni akar s jövőjének eszméjét keresi." „S a Magyar Történelmi Társulat, melyet már a múltból sok értékes és kedves szál és emlék fűz az Országos Levéltárhoz, s amelynek gyönyörű Babics-könyvtára épp e helyiségben pompázik, tekintse továbbra is a maga otthonának e szép palotát." „Mi pedig, akiknek gondjaira ez az épület s annak történelmi kincsei bízva vannak, újra fogadalmat teszünk, hogy átérezve kötelességünket és feladatainkat, egyetértő munkával mindent elkövetünk, hogy intézetünk s abban a tudomány éljen, fejlődjék és virágozzék." E beszéd után a főigazgató külön üdvözölte a jelenvolt díszes, legnagyobb részében szaktudósokból s a történelemés levéltárügy iránt érdeklődő előkelő férfiakból álló közönséget, kifejezve abbeli meggyőződésót, hogy az építés küzdelmes és nehéz munkája közben ő és munkatársai az erőt az ünnepélyt jelenlétükkel megtisztelő szakférfiak s az általuk képviselt intézetek és tudományos társulatok rokonszenvéből