Levéltári Közlemények, 2. (1924)
Levéltári Közlemények, 2. (1924) 1–4. - VEGYES KÖZLEMÉNYEK - Az Országos Levéltár jelentése a Gyüjteményegyetem tanácsához, 1923. évi működéséről / 192–196. o.
192 VEGYES KÖZLEMÉNYEK merítette s az együttérzés ez erőforrását kéri és reméli továbbra is. * Az emlékműben — melyet a miniszter úr díszes bőrkötésben nyújtott át az ünnepelt főigazgatónak, s amely a Századok-nak, a Magyar Történelmi Társulat közlönyének 1924. évi első füzetét fogja képezni — gróf Klebelsberg Kuno előszava után Dőry Ferenc „Az új Országos Levéltár megépítése", Lukinich Imre „Gróf Pálffy János főparancsnoki megbizatása (1710)", Herzog József „A magyar kincstár háborús hitelműveletei Grassalkovich kamaraelnöksége idején", Föglein Antal „XVI. századi közigazgatástörténeti adatok Zólyom vármegyéből", Jánossy Dénes „Adatok a fiumei kikötő történetéhez", Kosisányi Béla „Az uzok és kománok történetéhez a XI— XII. században", Mályusz Elemér „A helytörténeti kutatás feladatai", Miskolczy Gyula „A horvát kérdés (1790—1847)", Kapossy János „A magyar királyi udvari kamara építészei Mária Terézia és II. József korában", Fekete Lajos „Hódoltságkori oszmánli-török helyneveink", Paulinyi Oszkár „A sóregále kialakulása Magyarországon", Mayer Béla „Pápai bankárok szerepe Magyarországon a középkor végén", s végül Ányos Lajos „Budapest székesfőváros oklevéltára" címen írtak értekezéseket. x. Az Országos Levéltár jelentése a Gyűjteményegyetem tanácsához, 1925. évi működéséről. Az 1923. évet az Országos Levéltár annaleseiben vörös számmal kell jeleznünk. Ez az év ugyanis évtizedekre visszanyúló sikertelen küzködések ós viszontagságok után végre meghozta azt a várva-várt időpontot, amikor az Országos Levéltár országházutcai ócska, szűk és sötét helyiségeiből, melyek egy félszázadon át otthonául szolgáltak, átköltözködhetett a Bécsikapu-téren épült modern palotába. Sajnos ugyan, hogy az átköltözés nem oly körülmények között ment végbe, mint reméltük akkor, mikor az 1914. év elején az új palota alapjait leraktuk. Akkor még a sértetlen, virágzó Magyarország jelenlegi és jövendő iratai számára építettünk hajlékot, mely a külföld előtt is hivatva lett volna nemzeti dicsőségünket hirdetni, s melynek felavatását nagy nemzeti ünnepnek terveztük, most pedig egy megcsonkított, kifosztott, gyászba borult kis ország még megmentett történelmi emlékeit minden ünnepélyesség nélkül hoztuk át az új épületbe, melyet szintén nem tudtunk már fényes külsejéhez illő módon, s távolról sem teljes egészében, belsőleg berendezni.
