A polgári kori magyar törvényhatósági közigazgatás. Összeáll. Vörös Károly. Bp. 1956. LOK 81 o. 1 ábra.

III. 1919-1944.

II, Igen jellemző azonban az is, hogy é, közvetlenül a minisztériumok irányítása alatt álló szervek számának növekedésével párhuzamosari egyre nagyobb közigazgatási jelentőséghez jutnak;, egyes újonnan szervezett vagy régi formájukból átszervezett hivatási önkormányzatok, illetve ahogy eze# ket az egykori hivatalos szóhasználat nevezte: érdekképviseletek is. A hivatási önkormányzatok ál? tálában az azonos foglalkozási körben működő egyéneket foglalták magukba. A polgároknak Úyérr alapon való tömörítését és a hivatási önkormányzatok számára a közfunkciók gyakorlásában rész juttatását a Horthy-rendszer urai, főleg a fasiszta Olaszország példáját követve, korszerű gondolatnak tartották. Ahogy azt az egykorú közigazgatási szakirodalom egyik legjelentékenyebb képviselője Magyary Zoltán 1942-ben kifejezetten meg is mondta: - lA területi önkormányzati forma (város, község, vármegye), amely a múltban az állami szervezés uralkodó formája volt, nem alkalmas a kapitalizmus mai fejlettségében legnagyobb szerepét Játszó gazdasági és osztályellentétek áthida= lására és összehangolására. Ezért a korporativ alapon újjászervezett államok: Olaszország, Por= tugália és részben Németország a rendeket, a korporációkat használják fel a nemzet politikai megszervezésére.* A foglalkozási alapon való szervezkedésre vonatkozó jogszabályok természetesen ugy voltak megalkotva, hogy az uralkodóosztály számára jelentettek fegyvert a dolgozókkal szemben. Céljuk az volt, hogy a tehetősek kiváltságait és a munkásság kizsákmányolását fokozzák és egyúttal az uralkodó rendszer számára politikai támasztékot nyújtsanak. Ilyen foglalkozási alapon való szervezetet hoztak létre az ipar és mezőgazdaság terén, valamint az úgynevezett szellemi szabadfoglalkozásúak között is. Ezt a koncepciót (ellentétben az általuk minden eszközzel elnyomott szakszervezetekkel) a fasiszta irányzatok azért is kedvelték, mert munkaadók és munkások közös szervezetben való tömörítése alkalmas volt a tőkések és a kizsákmányolt dolgozók közötti eüentétek részint elkenésére. elsősorban azonban elfojtására. Amellett a vagy kifejezetten elvben is kötelező, vagy különféle pressziók által gyakorlatilag kötelezővé tett tagság révén az állam közvetve bár, de a társadalom olyan rétegeit is irányítása alá vonhatta, melyek eddig az államapparátus adminisztratív eszközei mellett még nem voltak elég szorosan kézben tarthatók. Az igy megszervezett érdekképviseleteknek közfunkciókkal való felruházása - melyet jellemzően fejez ki az. hogy az 19294 törvényhatósági rendezésnél képviselőik már a törvényhatósági bizottságokban is helyet kapnak tehát végeredményben szintén a polgári állam politikai centralizációjának szolgálatában áőt, Jogi szempontból tekintve a Horthy-rendszer úgynevezett hivatási önkormányzatainak egyík~része kifejezetten rendi jellegű volt, vagyis megalakulásuk feltétlenül kötelező volt és az ezekbe való belépés nélkül az illető foglalkozást nem is lehetett űzni. Ez volt a helyzet az ipartestületeknél, valamint az ügyvédi, közjegyzői, mérnöki, orvosi, sajtó és művészi kamaráknál. A hivatási önkormányzatok másik részében a rendi jelleg képviseleti módszerrel párosult. Ezek megalakítása ugyanis szintén kötelezővé volt téve, de nem volt minden tagjuk érdekelt, hanem csupán ezeknek a választottjai. Ilyenek voltak a kereskedelmi és iparkamarák, továbbá a mezőgazdasági bizottságok és kamarák. A törvényhatósági bizottságokban képviselt, tehát a törvényhatóság munkáját is befolyásoló érdekképviseletek közül utóbbi csoportba a kereskedelmi és iparkamarák, ipartestületek, mezőgazdasági bizottságok és kamarák, az előbbibe az ügyvédi, közjegyzői, mérnöki, orvosi kamarák tartoztak. a) A Kereskedelmi és iparkamarákat, mint a kereskedelem és ipar érdekképviseleti szerveit már az abszolutizmusban megalapították. Működésüket a kiegyezés után az 1868 . 6, tc. szabályozta, hangsúlyozva, hogy a kamara a kereskedelem és ipar együttes képviselete, s a kamarák hálózata az állam egész területére kiterjedve minden kereskedőt és iparost ill. kereskedelmi és ipari vállalatot valamely kamara kötelékébe kell, hogy kapcsoljon. A kamarákon belül azonban az egyes érdekeltségek képviselete körül kezdettől fogva bonyodalmak voltak, állandó reformtörekvések támadtak mindaddig, mig az 1934 : 20. tc, a kérdést egységesen, s a Horthy-rendszer szempontjainak megfelelően nem szabályozta. Az uj szabályozás szerint az országban 7 kereskedelmi és iparkamarát alapítottak, melyek mindegyike ipari és kereskedelmi osztályra tagozódott. A budapesti kamara tagjainak száma a törvény szerint 120, a vidékié 80-80. A tagokat a kamara területén működő mindazon iparosok és kereskedők választják, akik a kamara területén laknak, ott legalább 1 év óta önállóak, vagy mint társak 60