Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
NEKROLÓGOK - Tompa Istvánná (1938-1974)
hatáskörébe tartozott - az egyes családok nemességének ügyét kellett felülvizsgálnia: ügyfelekkel tárgyalni, családfákat összeállítani, okmányok hitelességét felülvizsgálni. 1945 után, amikor e feladat végzése alól felszabadultak a tisztviselők, végre levéltároshoz méltóbb feladatok jutottak osztályrészéül. Az ún. „újkori gyűjtemény” idegennyelvű iratait regesztázta példás szorgalommal, lelkiismeretességgel. 1950-ben, egy évvel a nők számára előirt nyugdíjazási korhatár elérése előtt váratlanul nyugdíjazták, holott ezt a lépést sem hivatali munkája - hiszen azt mindig buzgón, odaadással végezte - sem emberi magatartása nem indokolta. Néhány év múlva azután lehetőség nyűt arra, hogy nyugdíjasként, mint akadémiai célhitellel díjazott munkaerő ismét a levéltárban dolgozzék, folytassa az újkori gyűjtemény segédletének készítését. A levéltári szakfolyóiratokban tanulmányokat jelentetett meg, többek közt a Perényi-család 16. századi „levéltári egyességéről”, kifejtette véleményét az újkori iratok regesztázását szabályozó „irányelvekről”. Már kevesen vagyunk, akik még kollégaként ismertük. Tiszteletre és szeretette méltó, példamutatóan nemes gondolkodású, finom modorú volt kollégánk emlékét mindvégig megőrizzük. Bélay Vilmos LK, 1978. 305. p. Tompa Istvánná (1938-1974) 1974. szeptember 22-én kaptuk a megrendítően szomorú hírt, hogy az Új Magyar Központi Levéltár egyik fiatal, mindig derűt fakasztó, víg kedélyű, tervekkel teli munkatársa, Tompa Istvánná, szül. Virágh Erzsébet végleg eltávozott közülünk. Tompa Istvánná korán megszakadt, reményteljes életpályája a szüntelen tanulás, az újabb és újabb tervezgetések, nekirugaszkodás és önképzés jegyében telt el. 1961. október 1-én levéltári kezelőként került az Országos Levéltár népi demokratikus osztályára. A munka mellett folytatta középiskolai tanulmányait, 1962-ben a Fáy András gimnáziumban kitűnő eredménnyel érettségizett, még ebben az évben felvételt nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, 1968-ban jó eredménnyel történelem szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Az önképzést még ezután is folytatta: német nyelvet tanult, beiratkozott a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemére, ennek elvégzése után felsőfokú ügyvitelszervezési- és gépesítési tanfolyamra jelentkezett, amelyet sajnos már nem fejezhetett be. Tompa Istvánná levéltárosi munkáját hallaüan lelkesedéssel, odaadással és szerénységgel végezte. Levéltári kezelőként képes volt a zord téli időszakokban is, teljesen fűtetlen, hideg raktárakban órák hosszat dolgozni. Szerénységére vall, hogy csak az egyetem elvégzése után engedte meg, hogy hivatali főnökei levéltárosi besorolását megtegyék. Egyetemi tanulmányainak befejezése után a levéltárak előtt álló, addig ismeretlen feladatok, az állami szervek iratkezelési rendszerének megreformálása foglalkoztatták. Ezeket a problémákat kiváló érzékkel nemcsak gyakorlatilag, hanem elméletileg is rendkívül elmélyülten tanulmányozta. A tudományosság igényével megjelentetésre tervezett Iratkezelési szabályzatok készítésének problémái című nagyobb tanulmányának egy részét a Levéltári Szemle (1972.1. szám) közölte is. A modern iratkezelés és irattározás kérdéseinek megoldása érdekében kifejtett lelkiismeretes, odaadó munkáját mind a külső állami szervek, mind a Levéltári Igazgatóság nagyra értékelték: a Kohó- és Gépipari Minisztérium részéről miniszteri dicséretben részesült, hivatali főnökeitől pedig Szocialista Kultúráért kitüntetést kapott. Mindezek mellett a közéleti kérdések iránti érdeklődésre is maradt ideje, sőt e téren is aktív tevékenységet fejtett ki: 1961 és 1968 között KISZ-titkár, ill. vezetőségi tag, majd a 378
