Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
NEKROLÓGOK - Tóth István György (1957-2005)
levéltári pártszervezet gazdasági felelőse, szakszervezeti bizalmi stb. Tompa Istvánná szerette az életet, az embereket hibáikkal együtt is. Ha valaki hozzá fordult gondjaival, problémáival szívesen meghallgatta, mindig készséggel állt rendelkezésre; ha megbántották, hamar elfelejtette a sérelmeket. Emberi nagysága különösen akkor tárulkozott fel előttünk, akik közelebbről ismertük, amikor már tisztában volt betegsége végzetes voltával - korunk alattomos, eddig gyógyíthatatlan betegsége, a rák támadta meg - de még ekkor is reménykedett és a halált ilyen fiatalon, oly természetesen és hallatlan türelemmel várta, mint aki vallja: ez is az élet része, vállaljuk hát. Ebben a reménytelen helyzetben, amikor legtöbben már mindenről lemondtak volna, Ő dacolva mindenféle hivatalos előírással, munkahelyén, leszázalékolása ellenére is újabb és újabb feladatokra vállalkozott. Még ebben az időben, ilyen állapotban is fanatikusan tudott hinni abban, hogy képes lesz munkaköri feladatainak ellátására. Erre csak az életért rajongó, világnézetileg elkötelezett, szakmáját rendkívül szerető ember képes. A gyász szívbe markoló fájdalma fog el bennünket még ma is, ha arra gondolunk, hogy Tompa Istvánné hihetetlen gyors távozása mily veszteséget okozott nekünk. Mi barátok, őszinte tisztelői, munkatársai, fiatalon, élete teljében elhunyt kollégánk emlékét szívünkbe zárva, kegyelettel megőrizzük. Káposztás István LSZ, 1976.1. sz. 230-231. p. Tóth István György (1957-2005) „Isa pur és homu vogymuk...” Halotti Beszéd és Könyörgés Tér és Idő: múlandó színterei a múlhatatlan Léleknek. Vannak Idők és Terek, amikor találkozunk, s ráeszmélünk: rokon lelkek vagyunk talán, s már röppen is tova. A megfoghatatlan, csak megélhető idő. így a súlyos, sötétbe forduló november elején különösen nehéz az emlékezés... Amikor másodéves egyetemistaként, valamikor 1980 táján megismertem őt, már tudtam róla, tudtuk mindannyian, hogy az a magas, robosztus alkatú ötödéves fiú biztosan történész lesz. Mindannyian tudtuk azt is, hogy H. Balázs tanítvány, ami világossá tette, hát igen, mi más is lehetne belőle, hiszen a tehetségéhez igazán méltó mester szárnyai alá, és ezáltal a legjobb történészképző-műhelybe került. Legtöbbször a 40-es szoba táján tűnt fel, amely köztudottan Éva néni tanítványainak gyülekezőhelye volt, mármint azoknak, akiket ő alkalmasnak tartott arra, hogy szűkebb neveltjeinek csoportjába tartozzanak. De más mesterei is voltak. Unger Mátyás híres „Erdély” speciális kollégiumán igen nagy bátorság kellett ahhoz, hogy valaki TIGY után megszólaljon... vagy előtte is akár. Mert már akkor is így emlegettük: TIGY, és már akkor is tiszteletet ébresztett bennünk hallatlan szakmai tájékozottsága, olvasottsága, az az elszántság és magabiztosság, amellyel tudta, az ő útja merre vezet. A tavalyi évben, Debrecenben lezajlott habilitációs előadása során mesélte el, hogyan került az MTA Történettudományi Intézetbe: ötödévesként egy debreceni történészkonferencián fordított és tolmácsolt előadásokat franciáról németre, vagy talán fordítva, amikor is feltűnt Ránki György professzornak a rendkívül megnyerő és ragyogóan okos fiatalember, majd néhány beszélgetés után megkérdezte tőle, nem kívánna-e az Intézet munkatársa lenni. Nevetve idézte föl a régi történetet, mondván, szakmai karrierje kezdetei bizony Debrecenhez is kötődnek. Tóth István György 1957. augusztus 23-án született Budapesten. Történelem-filozófia szakon kezdte meg tanulmányait, de az utóbbi szakot elhagyva, egy szakos történészként végzett 1981-ben, miközben 379
