Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
NEKROLÓGOK - Kumorovitz Lajos Bemát (1900-1992)
Élete itt - hiszen Magyarországot választotta hazájának - nagyon nehéz volt. Az első világháború utolsó évében elvégezve a tartalékos tiszti tanfolyamot, a frontszolgálatot elkerülve, közvetlenül a háború után a premontrei rendbe lépett s a Bemát rendi nevet kapta. Jász - Lelesz után, vállán az egykori Osztrák-Magyar Monarchia lakosának kijáró, szinte hazát feledtető súllyal, Budapestre került. Immár pappá szenteltetvén, reverendában hallgatta a bölcsészeti és jogi tudományok előadásait. Rendje ezt kívánta Tőle, tehát bár szépen hegedült, és a matematika meg a földrajz - nemcsak mint tanári szak, hanem mint tudomány - iránti érzékének is tudatában volt, legjobb törekvéseivel a rend kívánságát teljesítette, történész, diplomatikus, a pecséttan és címertan művelője lett. Történelmi tanulmányai során Domanovszky Sándor és főként Szentpétery Imre volt rá nagy hatással. Ez utóbbi professzor később tudományos tevékenységére és életére szinte meghatározó indításokat adott neki. Nála doktorált a leleszi prépostságról írt disszertációval, az ő szemináriumában vezetett proszemináriumot, tartott oklevélolvasási gyakorlatot, lett tanársegéd, adjunktus, majd szerzett magántanári képesítést, szerkesztette Szilágyi Lóránddal 1938-ban a Szentpétery Emlékkönyvet. Közben rendje gödöllői gimnáziumában tanított, volt a konviktusban prefektus, majd a gimnázium igazgatója. Ösztöndíjasként a Bécsi Magyar Intézet kutatója volt, majd a premontrei rend küldte itáliai tanulmányútra: ennek során Rómában a vatikáni levéltáros főiskolán elvégezte a paleográfiai kurzust. Olvasmányai, kutatásai és tanulmányútjai teljesen megérlelték kezdettől fogva európai, komparatisztikus igényű látásmódját és jogtörténeti-szociológiai alapvetésű vizsgálatait. Az elsők közt, ha ugyan nem elsőként kezdte vizsgálni a római jognak a magyarországi írásbeliségre és művelődésre gyakorolt hatását. Ez irányú kutatásai az illetékesek közül a legilletékesebbeknek: Eckhart Ferencnek és Hajnal Istvánnak az elismerését is meghozták számára, és megnyitották előtte a Szent István Akadémia kapuját. Bíróság- és kormányzattörténeti munkái az évtizedek során a „tanárok tanárává” tették. 1945 végén tudományos érdemeit a MTA azzal ismerte el, hogy levelező tagjává választotta. Az egyházi iskolák államosítása 1948-ban gimnáziumi tanárságának vetett véget, majd 1950-ben rendje Horánszky utcai intézetének, a Norbertinumnak a rendőri kiürítésekor csak szerencsének köszönhette az internálás elkerülését, ám ekkor lakásával, irataival, személyes holmijával és tudományos gyűj tésével egyetemben egyik óráról a másikra puszta megélhetését is elveszítette. A nyári időben a budai erdőkben aludt, majd baráti családoknál, Felvinczi Takács Zoltánnál és másoknál húzódott meg. Az Akadémia sokadmagával törölte tagja közül, s a kandidátusi fokozat elnyerésére is alkalmatlannak ítélték. Egyetemi magántanári tevékenységét a csodával határos módon egészen 1952 júniusáig folytathatta. Itt „csak” olyan inzultusok érték 1951 telén őt és két hallgatóját, hogy az óratartásra kijelölt helyről kitessékelték őket, mert a helyiséget éppen az óra időpontjában ideológiai konferencia céljára vették igénybe. Ezért az előadást az egyetem folyosóján, szebb időben pedig a Trefort-kertben sétálva tartotta. Ezekben az években nyugdíjra jogosító állás nélkül, a Veszprémi regeszták 1301-1386 (megjelent Bp. 1953.) kötet elkészítéséből és középkori latin forrásszövegek szerződéses alapon végzett fordítási munkáiból tartotta fenn magát. 1956 októberében vitatták meg címertani, insigniológiai és fallerisztikai tárgyú kandidátusi értekezését, amelyet az opponensek, Elekes Lajos és Lederer Emma javaslatára akadémiai doktori értekezésnek fogadtak el és 239
