Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

NEKROLÓGOK - Tóth István György (1957-2005)

latin szakon is folytatott tanulmányokat. Egyetemi diplomáit Franciaországban gyarapította, Nancy-ban 1981-ben szerezte meg a „Diplome d’Études Approfondies” és „Diplome d’Études Europé-ennes, Centre Universitaire de Nancy” címeket. 1983-ban egyetemi doktori értekezését védte meg, majd 1991-ben kandidált. Kandidátusi értekezése 2004-ben habilitált a Debreceni Egyetemen, és ugyanezen évben akadémiai doktor lett a több évtizedes kutatómunkával Rómában, a „Propaganda Fide” levéltárában összegyűjtött forrásgyűjteményével és a hozzá írott adattárral, lexikonnal. Amellett, hogy a Történettudományi Intézet munkatársaként fáradhataüanul járta a levéltárakat, könyvtárakat, számos egyetemen tanított is. 1983-1986 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán megbízott előadóként kora újkori egyetemes történelmet, de az Atelier Francia Társadalomtörténeti Műhelyben is tartott előadásokat a francia társadalomtörténeti historiográfia tárgyköréből, majd a Miskolci Egyetemen oktatott kora újkori egyetemes és magyar történelmet másodállású docensként 1992-1997 között. Egyik szellemi megalapítója volt a budapesti Közép-Európai Egyetem (CEU) Történelem Tanszékének, ahol 1991 óta junior professor, 1993 óta associate professor, 2001 óta full professor-ként (Professor of History) tanított. Emellett csodálattal figyeltük hihetetlenül magas szintű nyelvtudását, amely hozzásegítette ahhoz, hogy számos külföldi egyetemen tanítson, és ezáltal a magyar történettudomány és történészek jó hírét öregbítse. A freiburgi Universität Albert Ludwigon 1988-ban és 1993-ban fél évig vendégtanárként kora újkori egyetemes és magyar történelmet oktatott, de ugyanilyen kurzusokat tartott Párizsban az École des Hautes Études en Sciences Sociales-ban 1991-ben, az École Normale Supérieure-ben 1999-ben, és ösztöndíjasként a Maison des Sciences de Homme-ban 2000-ben és 2001-ben. Kora újkori magyar és európai történelmet tanított 2003-ban a Columbia University-n, New York-ban fél évig, s ez utóbbiról (is) számos mókás történetet mesélt el, egyszer például, amikor méteres hó borította be hirtelen a várost, és ő, afféle hősi elszánással, nem csekély küzdelmek árán végül mégis eljutott valahogy az egyetemre, de tanítványok helyett csak az üres termet találta. Sokat nevettünk. TIGY igazán jó »történetmesélő« volt, ragyogó szelleme különösen sziporkázott kellemes társaságban, szakmai-baráti közegben, ahol nemcsak a legfrissebb kutatásairól, forrásértelmezési problémákról, de csokoládé-különlegességekről is nagyszerűen lehetett beszélgetni vele. 1981-től dolgozott az MTA Történettudományi Intézete kora újkori osztályán, amelynek 1999-ben vezetője is lett. Számos hazai és külföldi szakmai társaság és bizottság tagja volt: az OTKA Történettudományi zsűri tagja 1993-1996 között, majd elnöke 1998-2001-ben. Az International Society for Eighteenth Century Studies elnökségi tagja 1991-1999 között, főütkárhelyettese 1995-től 1999-ig. A Magyar Nemzeti Történész Bizottság tagja 1993-1996 között, a Magyar XVIII. századi Társaság titkára 1987-2000-ig. A Magyar-Olasz Történész Vegyesbizottság titkára 1988-tól, a lipcsei egyetem Kelet-európai Történeti Kutatóközpontja (GWZO) tudományos tanácsának tagja 2000-től. Károlyi Mihály-díjban részesült 1983-ban, Akadémiai Ifjúsági-díjban 1986-ban. Emellett számos igen rangos külföldi ösztöndíjat kapott, így 1993-ban a Humboldt-Stiftung ösztöndíját, 1995-ben a Fraknói Vilmos-ösztöndíjat, 1996-ban a Mellon Foundation ösztöndíját nyerte el a már említett párizsi ösztöndíjak és tanári meghívások mellett. Tudományos érdeklődése óriási területet fogott át, bár saját maga leginkább egyháztörténészként nevezte magát, de a vatikáni missziók történetén kívül a kora újkori művelődéstörténet és társadalomtörténet alapvető kérdéseivel, várostörténettel, a korszak hétköznapi életének történetével is előszeretettel foglalkozott. Külföldi levéltárakban folytatott alapkutatásai révén hatalmas forráskiadványokkal gazdagította a hazai történettudományt, de

380