Berényiné Kovács Gyöngyi: A levelesládától a „leveles tárházig”. Tanulmányok Pest megye múltjából IV. - Pest Megye Múltjából 15. (Budapest, 2012) 43-67.

BERENYINE KO VA CS G YONG YI 1828-ban a megye újfent kérte a Helytartótanácsot, hogy engedélyezze az al­­levéltámoki tisztség betöltését. Ekkor nevezték ki Kecse Pétert, aki a pertár kezelésé­nek feladatát is átvette.97 A prokurátori hivatal A szintén a jegyzői hivatal felügyelete alatt működő ún. bírósági levéltár (pertár) a megyei bíróság (sedria) elé kerülő összes befejezett peres és perenkívüli iratanyag mellett a perjellegű iratokat, például a végrendeleteket is magában foglalta.98 Nem irattár volt csupán, hanem annak révén, hogy lehetővé tette az ügyvé­dek (procuratores) számára az egyes perek iratainak tanulmányozását, a mai ügyfél­­szolgálat elődjének is tekinthető. Minden héten három nap, csütörtökön, pénteken és szombaton tartott nyitva. Felszerelését, vagyis padok, székek, asztalok, almáriumok beszerzését a perenként befolyt tíz forintos taxából fedezte a megye. Vezetőjének feladata volt a perek lajstromokba foglalása,99 mutatózása, va­lamint az iratok előkészítése, illetve rendben tartása, végül pedig az ítéletlevelek kiállítása is. 100 A pereket az ügyvédek számára csak bírósági engedéllyel adhatta ki.101 A megye már 1811-ben kérelmezte a Helytartótanácstól, hogy a pertár kezelője az allevéltámok legyen.102 * A prokurátori hivatal 1811 februárja előtt a Pesti járási főszolgabíróhoz tar­tozott, akinek munkájából adódó gyakori távolléte, hosszabb vidéki tartózkodásai miatt a tárgyalások elhúzódtak. Ekkor Bállá Gábort kérte fel a megye vezetősége, hogy ideiglenesen lássa el az elnöki teendőket. Ettől kezdve a megye levéltárnoka szüntelen felmentését kérte. 1819-ben azt már maga az alispán is támogatta, de végül csak annyi történt, hogy napi egy órára csökkentették a hivatal nyitva tartását.110 1828. február 23-án Bállá újból arra panaszkodott, hogy gyakorlatilag egész nap a „prókátor urak” rendelkezésére kell állnia: „ ...A több ágakra fel osztva lévő tárgyak lajstromozásától annyira elvontattam az Arcivumban a meghatározott bér mellett foglalatoskodó segédemmel együtt, hogy két órányi idő alig maradt, melyet az actákfolyvást való lajstromozásának eszközére használhattam volna... ”104 A közgyűlés ekkor kiküldött egy bizottságot, amely megállapította, hogy Bállá Gábor ezt a munkát immáron 18 éve ideiglenes megbízással végzi, így kérelmét 97 MOL C 44. 1828. fase. I. No. 238. 98 A perenkívüli iratokat, amennyiben azok a közgyűlés elé kerültek, nem a pertárba, hanem a közbátorsági iratok közé sorolták. 99 A lajstromkönyv 1791 után a levéltárba érkezés dátuma szerint, a felvétel idejének, valamint a perlekedők nevének feltüntetésével készült. A bírósági iratokat a tárgyalásokról felvett jegy­zőkönyv alapján évenként újrakezdődő számozás szerint tárolták. Lakatos, 71. o. 100 Láczay, 190. o. 101 PML IV. 3-a/l. 1811: 1799. 102 PML IV. 3-a/l. 1811: 1029. 101 PML IV. 79. Háry Farkas iratai. I2l. f. 104 PML IV. 3-c/l. 1828: 1154. Vö. IV. 79. Háry Farkas iratai. 128. f. 57

Next

/
Oldalképek
Tartalom