Böőr László: A Magyar Levéltárosok Egyesületének megalakulása és működésének első évei. Levéltári Szemle, 62. (2012) 4. 39-49.

A Magyar Levéltárosok Egyesületének megalakulása és működésének első évei nak szól, mindenféle gazdasági helyzettől függetlenül, akiknek van lelkiismeretük." Majd hangsúlyozta, hogy a kiállítás tematikája olyan legyen, hogy bemutassa a levéltárak munkáját, de a gondjait is. A nagyobb rész legyen érdekes, de ne hallgasson a nyomasztó helyzetről sem. A kiállítást - melynek alcíme a Kiállítás ti£ évs%á%ad levéltári emlékeiből volt — a Budavári palota „A" épületében, az akkori Munkásmozgalmi Múzeum (ma Nemzeti Galéria) reprezentatív kiállító termében Köpeczi Béla akadémikus, művelődésügyi miniszter nyitotta meg. A kiállítást a vendégkönyv tanúsága szerint 17355 látogató tekintette meg. Az ugyanaz nap délután megtartott tudományos ülésen Varga János levéltár és identitás című főreferátuma hangzott el, ezt követően pedig Juhász Gyula akadémikus, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója és Szabad György akadémikus, az ELTE egyetemi tanára tartotta meg előadását.8 A magát mind hatékonyabbnak érző levéltáros egyesület egyre erőteljesebben hallatta hangját. 1988. június 17-ei keltezéssel állásfoglalást juttatott el a Nemzetközi Levéltári Tanácshoz, amelyben aggodalmát fejezte a Romániában élő magyar kisebbségek sorsával és a romániai falurombolásokkal kapcsolatban. Idézek az állásfoglalásból: „Összemberi értékek pusztítása nem belügy, hanem kettős vonatkozásban is a világ egészét érintő sérelem: az emberi jogok semmibe vétele és az egyetemes kultúra szegényítése... Mi lesz, ha a történelem írásos dokumentumai kerülnek sorra? Hiszen ideológia mindenhez lelhető, a rosszakarat a históriában mindig találékonynak bizonyult. Márpedig nemzeti múltunk írásos emlékeinek tekintélyes hányadát romániai intézmények őrzik. Lehet-e alaptalannak tekinteni azt az aggodalmunkat, hogy rájuk is a több ezer eltüntetni szándékolt község sorsa vár? Addig emelünk szót, amíg nem késő. Idejében kell visszafogni a kezet, amely lecsapni készül. Ezt csak nemzetközi összefogás érheti el."9 1989. május 6-án a Hajnal István Kör, a Nyilvánosság Klub és a Történelmi Igazságtétel Bizottsága nyilvános vitát rendezett a történelmi dokumentumok — azaz a levéltári források — kutathatóságáról, hozzáférhetőségéről. A fórumon több, a magyar levéltárosokat sértő kijelentés hangzott el. Az MLE elnöksége május 16-án tartott ülésén Nyilatkozatban utasította vissza a levéltárosokat ért vádakat. A Nyilatkozatban - mely több napilapban is megjelent — hangsúlyozták, hogy „A Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöksége messzemenően egyetért azzal, hogy az archiválás és a kutatásszabályozás jelenlegi rendszere tarthatadan és radikális változtatásra szorul." Ezt követően az alaptalan vádakat a Nyilatkozat visszautasította, hangsúlyozva, hogy a fennálló kutatási korlátozásokról a levéltárosok tehetnek a legkevésbé, sőt éppen ők viselik a leginkább a rossz szabályozás terheit. Végül a Nyilatkozat leszögezte: „Az áldatlan helyzeten csakis a levéltárügy újrarendezésével lehet segíteni. Meggyőződésünk szerint ennek a levéltárosi közreműködéssel alkotandó információs törvénnyel összhangban, új levéltári törvény formájában kell megtörténnie." Az új levéltári törvény elkészítéséhez az elnökség felajánlotta mind az egyesület, mind pedig a levéltáros társadalom segítségét, hangsúlyozva, hogy mindenféle kutatási korlátozás alapjául csak a jogos magánérdek és a valóságos államérdek védelmét szabad elfogadni.1

0 Véleményem szerint az MLE egyik legjelentősebb rendezvényére 1989. augusztus 24—25-én Nagykőrösön került sor. A tanácskozás témája eredetileg az „Iskola és a levéltár" volt, de az országban ekkor már nemcsak érzékelhető, de valóságosan is zajló politikai, társadalmi és gazdasági változások hatására az elnökség 1989 tavaszán megváltoztatta az éves vándorgyűlés napirendjét. Bár még senki nem tudta, mi lesz ennek a folyamatnak a végeredménye, de az már akkor is világosan látszott, hogy a változások döntő módon befolyásolják a levéltárak működését, feladatkörét, az általuk őrzött forrásanyag használatát, kutatását, s meghatározzák a levéltárak helyét az új intézményrendszerben. Mindenki tudta, hogy rövidesen új levéltári törvényt is kell készíteni. A feladat súlyát és jelentőségét érezve helyesen döntött az MLE elnöksége, amikor a tanácskozásra a Ne tévesszünk utat! mottót választotta. A mintegy 100 résztvevő előtt elhangzott 8 VARGA, 1988. 4. sz. 3-8. 9 Állásfoglalás és felhívás. Pallium 2. sz. 2-4. 10

Nyilatkozat. Pallium 2. sz. 4-8. 45