Böőr László: A Magyar Levéltárosok Egyesületének megalakulása és működésének első évei. Levéltári Szemle, 62. (2012) 4. 39-49.
B öör László előadások (Lakos János: A levéltári korlátozások jelene és remélt jövője; Tóth Zoltán-. A helyi és megyei önkormányzati törvény szabályozási koncepciója; Molnár József. A levéltárügy újraszabályozásának szakmai előkészítése) érezhetően a jövőt felelősségteljesen kereső szakemberek gondolatait, töprengéseit fejezték ki. Ez a felelősségérzet tükröződött a hozzászólásokban is. Néhány név a hozzászólók közül: Varga János, Kovács Béla, Csorba Csaba, Gecsényi Lajos (akkor bécsi levéltári delegátus), G. Vass István, Bla^ovich László, Egey Tibor, Dóka Klára, Erdmann Gyula, Soós László. A tanácskozás egész anyagát csaknem teljes terjedelmében közreadó Lakos János írta: „Egyetérthetünk Molnár Józseffel abban, hogy a rendezvény mottója — Ne téveszszünk utat! - nagyon találó volt. Mert, mint mondta, nem az a kérdés, lesz-e levéltári törvény vagy sem; hanem az, hogy jönnek a szakmai kérdések, amelyekre választ kell adni", majd leszögezte: „a legtöbb kérdésben még további tisztázó vitákra van szükség."1 1 A következő hónapok élénk szakmai vitáiban az MLE és annak elnöksége igen aktívan vett részt. Nagy vihart váltott ki az elnökség 1989. október 11-ei állásfoglalása a tanácsi levéltárak helyzetének rendezése ügyében. Az elnökség — többek között — leszögezte, hogy mivel a tanácsi levéltárakban lévő — illetve: maradó - levéltári anyag az össznemzeti levéltári érték része, ezért őrzésükről és kezelésükről is össznemzeti alapon kell gondoskodni. Ennek érdekében létre kell hozni a tanácsi és az országos levéltárak egységes hálózatát, amelynek főfelügyeletét a köztársasági elnök hivatala, vagy a parlament, vagy a kormányelnök hivatala alá kell rendelni, és csak legvégső esetben kerüljön a művelődésügyi miniszter felügyelete alá. (Ez volt az az állásfoglalás, amely miatt az egyesület elnökét, Varga Jánost több támadás érte — pl. hogy a levéltárak egységes felügyelet alá helyezésével személyes ambícióit tartja szem előtt - és ami végül is az elnöki tisztéről történő lemondásához vezetett.) Az MLE nyugat-magyarországi szekciója november 22-én tartott ülésén kiállt az egységes levéltári hálózat fenntartása mellett. Az egyesület elnöksége 1989. december 19-én támogatta és továbbította az alföldi szekció Németh Miklós miniszterelnökhöz intézett levelét, amelyben tiltakoztak a levéltárak költségvetésének csökkentése miatt, egyidejűleg felhívták a miniszterelnök figyelmét a levéltári munkatársak növekvő terheire (kárpódás, rehabilitálás stb.). Az elnökség december 19-én nyílt levelet intézett Glatu? Ferenc művelődésügyi miniszterhez és Nyers Re^ső MSZP elnökhöz, amelyben tiltakoztunk a megyei pártarchívumok anyagának Budapestre történő szállítása ellen. „A Budapestre történő szállítás — kellő hely és szakszemélyzet hiányában - veszélyezteti az iratanyag fizikai állapotát, valamint nehezíti annak kutathatóságát. Meggyőződésünk, hogy a nemzet közelmúltjának írásos forrásait nem zárhatjuk el a kutatók elől, hiszen közelmúltunk történetének reális és szakszerű feltárása nem csak lehetőség kell, hogy legyen, hanem a hozzáértők felelőssége és kötelessége is." - hangsúlyozták a nyílt levél szerzői. 1990. július 27-én az elnökség levelet küldött a miniszterelnöknek, és e levél másolatát megküldte három szakminiszternek, az illetékes országgyűlési bizottságnak valamint a négy levéltáros országgyűlési képviselőnek. A megkeresésben felhívták a figyelmet a még irattárakban lévő levéltári iratok veszélyeztetettségére: „A levéltáros- és történésztársadalom régóta aggodalommal figyeli a különböző szerveknél keletkezett és a levéltárak által még át nem vett iratanyagot fenyegető veszélyeket. A rendszerváltás folyamatában ezek a veszélyek megnövekedtek..." figyelmeztettek a levéltári forrásokért aggódó szerzők, majd hatékony intézkedéseket sürgettek és több javaslatot is tettek az irattárak megfelelő védelme érdekében. 1989 végére a Levéltári Osztály elkészítette az új levéltári törvénytervezet szakmai koncepcióját. Mint állami felügyeleti szerv azonban egyre nehezebben tudta megszervezni azt, hogy szakmai fórumokon a levéltárosok kifejthessék véleményüket, ezért az egyesületet kérték meg a vita lefolytatására. Az egyesület négy szekciója is megvitatta a tervezetet (az északmagyarországi, a nyugat-dunántúli, az alföldi és budapesti - ez utóbbi a MOL, a BFL és az UMKL munkatársai nélkül), majd az észrevételeket eljuttatták az elnökséghez.1 2 Az elnökség 11 LAKOS, 1989. 3-21. 12 Levéltári Szemle, 1990. 1. sz. 4., 7., 86. 46
