Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [17] 1987. 48 p.

Petrák Katalin: A biográfiaírás módszertanáról

A források válogatása, szelektálása függ a történetíró felkészültségétől, egyéniségétől, világnézetétől és történelemszemléletétől, politikai nézeteitől, a témához való hozzáállásától, feldolgozási módjának rendező elveitől. Lehetőleg az összes rendelkezésre álló forrásanyagot vizsgáljuk, vessük össze egymással, és ezután alakítsuk ki az életrajz végleges vázlatát. A források értékét nem a régiségük határozza meg. De másképpen kell vizsgálni és elemezni azokat a forrásokat, amelyek abban a korban készültek, amikor a biográfia alanya élt és tevékenykedett, és másképpen azokat, amelyeket most élő személyektől gyűjtöttek azzal a céllal, hogy azokat az életrajzhoz forrásanyagként felhasználják, másképpen kell kezelni az eseményekkel egyidejű naplót, és az évekkel, évtizedekkel későbbi visszaemlékezéseket. A forráskritika főbb szempontjai a következők : — mikor és hol keletkezett a forrás; — ki írta, ki közölte a forrást; — hiteles-e a forrás; — készítőjét milyen külső vagy belső körülmény befolyásolta, részese volt-e az eseményeknek, vagy csak utólag értesült azokról; — az általunk feltárt anyagok miben egyeznek és miben térnek el a már publikált adatoktól. Naplók, levelek, feljegyzések esetében különösen fontos a szövegmegfejtés pontossága, annak megállapítása, hogy a betoldások, széljegyzetek mikor és kitől származnak. A források egybehangzósága csak abban az esetben szolgál bizonyítékul, ha a források egymástól függetlenül keletkeztek, de vizsgálni kell azt is, közös volt-e a forrásuk. (Az „ősforrás" tisztázása.) Amennyiben az írásnál feldolgozásokra támaszkodunk, bizonyos esetekben éppen a forráskritika szempontjából helyes visszanyúlni az ősforráshoz. Az adatok ilyen összevetése alapján „selejtezni" lehet a felesleges forrásokat. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azokat a forrásokat, amelyek az adatok egyeztetését a személynek a korban való elhelyezését segítik elő. Meg kell mutatni, hogy az ábrázolt személyiség hogyan helyezkedik el a korban. Enélkül nem lehet hitelesen ábrázolni. Ugyanakkor vigyázni kell arra is, hogy az életrajz ne legyen kortörténeti monográfia vagy kézikönyv. Csak olyan eseményről, kérdésről kell írni, melyek az illető személyiséggel kapcsolatosak voltak, különben műfaji keveredés történhet. A munka kezdeténél bizonyos kérdéseket el kell dönteni. Figyelembe véve a rendelkezésre álló, illetve felkutatható forrásanyagot, vállalkozhatunk-e a politikai életpálya megírására. Ha igen, abban az esetben a magánélettel aligha kell foglalkozni. írhatunk „teljes" életrajzot — ebben viszont a magánélet ábrázolása sem mellőzhető. Űj forrásanyagok felbukkanása, a történeti forrásanyag bővülése régi forrásoknak új megvilágítást adhat. így a feldolgozók korábban ismeretlen vagy homályban maradt szempontokra mutathatnak rá, új összefüggéseket tárhatnak fel. A feldolgozásnál alapvetően kétféle módszert lehet követni: Az adatkutató szerző összegyűjti az általa kiválasztott személyre vonatkozó adatokat, ezeket kronológiai sorrendbe állítja, s leíró jelleggel — tehát elemző, értékelő munka nélkül — közreadja dolgozatát. A szintetizáló-elemző szerző az összegyűjtött adatokat értékelve, a korszak — vagy a helyi munkásmozgalom — folyamatában helyezi el az ábrázolt személyiséget, vizsgálja cselekedeteinek indító okait stb. A két feldolgozási módszer nem mindig válik el élesen egymástól. A társadalom állandó mozgásban van, s a történelemtudomány feladata, hogy ezt a mozgást feltárja. A történész feladata, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel és módszerekkel keresse a problémák megoldását. „A társadalmi-történelmi valóság folyamata végtelen" — állapította meg Mérei Gyula.

2 Ezért mindent megoldó, minden későbbi vitát feleslegessé tevő mű nincs. A kutató nem időtől-tértől elvonatkoztatva él és dolgozik, munkáját befolyásolja a kor és a társadalom, amelyben él. Napjainkban szükséges és lehetséges a munkásmozgalmi személyiségek árnyaltabb bemutatása. A múlt és a jelen kapcsolata írja elő a történészek számára, hogy éppen a változó világra való tekintettel „időről időre újra írják a történelmet", új oldaláról mutassák be a múltat, s benne annak szereplőit. Ezért szükséges a források új ráolvasása és ha a helyzet úgy kívánja, újraértékelésük, továbbá újabb források, új típusú forrástípusok felkutatása és felhasználása. Ebből adódik, hogy a történelemtudomány terén a kutatók egymást is folyamatosan ellenőrzik, munkájukat kiegészítik.