Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [17] 1987. 48 p.

Babicsenko, Leonyid: A szovjet történészek és írók forradalmárokról szóló életrajzi művei, 1977-1987

rozatnak a még nem régi, a szépirodalmi könyvek iránti éhség idején sikeres könyvei, amint erről a könyvkereskedelemben dolgozók beszámoltak („Könyvszemle", 1987. aug. 31.) az üzletek polcain eladatlanul hevernek. Ez időnként a helytelen könyvkiadói gyakorlattal, időnként azzal magyarázható, hogy ugyanazok a szerzők, leggyakrabban irodalmárok, nem szakértők, a forradalmárok széles köréről írnak, s ez kétségtelenül sablonokhoz, egyhangúsághoz vezet és lényegesen csökkenti az életrajzi regények és elbeszélések értékét. A jövő a forradalmárokról szóló érdekes, a történelmi igazságnak megfelelő könyvek létrehozásában, amint ezt a vitában résztvevők — történészek és írók — hangsúlyozzák, a „regény-tanulmány", amely a tudományos kutatás, az analízis, a művészi elbeszélés egységét képezi és az olvasók széles körében arat mind nagyobb elismerést. De ezzel a műfajjal csak azok tudnak megbirkózni, akik a történelmi anyagot jól ismerő szakemberek, s akik szerencsésen össze tudják kapcsolni a történész és az irodalmár tulajdonságait. A forradalmárok tudományos és még inkább szépirodalmi életrajzainak általánosan jellemző hibája az osztályellenség lebecsülő, leegyszerűsített értékelése. A cári tábornokok, tisztek, zsandárok, fehérgárdisták és intervenciósok meglehetősen primitívnek, ostobának, jelentéktelen ellenfélnek tűnnek. Az ellenséges tábor képviselőinek ilyen lekicsinylése, amelyhez pedig kétségtelenül kiváló, okos, határozott és éppen ezért veszélyes személyiségek is tartoztak, a szovjethatalomért küzdők szerepét és hőstettei jelentőségét kisebbíti, a forradalmi eszmék hihetetlen erőfeszítéssel kivívott győzelmének, a szovjethatalom diadalának leértékelését jelenti. Egy sor, a vizsgált témában publikált munka a szerzőknek a történelmi tények iránti közömbösségéről tanúskodik. Hőseik hol elébe vágnak időben az eseményeknek, hol reménytelenül elmaradnak azoktól. Az utóbbi időben kezd gyakorlattá válni, hogy a forradalmárokról szóló könyveket elő- vagy utószóval, sőt eseménynaptárral látják el, amelyek arra lennének hivatottak, hogy kompenzálják az események kifejtésének hiányosságait vagy hézagait. Ezek azonban nem mindig érik el céljukat, elvi értékelést nem tartalmaznak. A hozzá nem értés, a könyvekhez írt kommentárokat is jellemző szakmai hanyagság a munkának kárt okoz és az olvasók jogos boszszúságát váltja ki. Előfordul az is, hogy a kiadói terveket nem egyeztetik, ugyanarról a személyről a központban is, valahol vidéken is jelenik meg könyv, amikor más, érdemtelenül háttérben maradt forradalmárokról szóló könyvek hiánycikknek számítanak vagy hiányoznak. A Szovjetunió mai viszonyai között az SZKP XXVII. kongresszusa határozatainak megfelelően erőfeszítések történnek a marxista—leninista ideológia maximális felhasználására az ország társadalmi-gazdasági fejlődésének meggyorsításában. Megkezdődött a harmonikusan fejlett, társadalmilag tevékeny személyiség formálásának munkája. Ebben a helyzetben óriási a történészek, írók szerepe a nevelésben, a forradalmárok önfeláldozó hőstetteinek, a szocializmus eszméjének diadaláért következetesen harcolók példáinak segítségével. A szocialista és az imperialista világ közötti ideológiai harc nem vesztett hevességéből, hanem rendkívül megerősödött a hatalmas magyar költő és forradalmi demokrata Petőfi Sándor kora óta, aki ezeket írta: „De tart a harc... a kard s az ágyú Helyett most eszmék küzdenek." Ebben az ideológiai harcban fontos szerepe van a szocialista országok történészeinek. Előttük áll a hősi tapasztalatok gazdag tárházának, a forradalmárok több nemzedéke harci tradícióinak felhasználása az emberiség jövőjéért küzdő új harcosok nevelésében. JEGYZETEK 1 Meg kell jegyeznünk, hogy a forradalmárok életrajzában az események kifejtésének hasonló gyakorlatával a magyar történészek és irodalmárok munkáiban is találkozunk. Könyveik magyarról lefordítva nem véletlenül jelentek meg ebben a sorozatban. 1970-ben Földes Péter könyve „Drámai misszió" címmel Szamuely Tiborról, 1977-ben — ugyancsak az ö elbeszélése — „Az utca vezére" Landler Jenőről. 2 Az ilyen jellegű tipikus kiadványok közé lehet sorolni V. Prokofjev először 1979-ben, majd 1987-ben ismét megjelent „Herzen" c. munkáját. 3 Irina Guro: Teljes szívvel Veletek. Elbeszélés Clara Zetkinről. (Moszkva, 1979.) 4 Lásd az SZK KB IML filiáléinak pártarchívumai által elkészített kiadványok jegyzékét. (Moszkva, IML, rotaprint, 1986.) 5 Lásd az „SZKP történetének kérdései" (1987. 11. sz. 134—135. o.)