Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [17] 1987. 48 p.

Kiss Kálmán: A biográfiák felhasználásának módja és lehetőségei

eszköze lett, a társadalmi progresszió ügye pedig mindenütt a nemzetköziség, a népek együttműködésének programjával kapcsolódott össze. így gyakran érte a munkásmozgalmat az a vád, hogy nem foglalkozott eléggé a nemzeti sorskérdésekkel. Gyakran a munkásmozgalom kiemelkedő személyiségeit pecsételték meg a „nemzetietlen", sőt olykor a „hazaáruló" jelzőkkel. A magyar progresszió, a szociáldemokrata és kommunista mozgalom neves alakjainak életútja ad legmeggyőzőbb cáfolatot az efféle igazságtalan állításokra. Úgy vélem, hogy ezt a lehetőséget jobban ki lehetne aknázni. Sok pozitív példát sorolhatnánk: Károlyi Mihály 27 évi, küzdelmekben töltött emigrációjában mindig nemzetéért, hazájáért aggódott és küzdött. Kun Béla 1919ben a legreménytelenebb helyzetben is a végsőkig vállalta — ha kellett, a frontvonalban is — a nemzeti függetlenségünket is veszélyeztető intervenciós támadásokkal szembeni küzdelmet. A Forradalmi Kormányzótanács utolsó, drámai ülésén nemzetéért való aggodalmának adott kifejezést. Amitől félt, sajnos bekövetkezett: az ellenforradalmi erők véres terrorját az európai közvélemény is mélyen elítélte. Schönherz Zoltán, a KMP vezetője, akit 1942-ben a Margit körúti fogházban kivégeztek, utolsó szavaival is a „független", szabad, demokratikus Magyarországot éltette. Búcsúlevelének egy-egy részlete mindig megkapja, érzelmileg is motiválja a tanulókat, a hallgatókat: „ . . . Mikor felismertem, hogy milyen veszély fenyegeti embertársaimat Magyarországon, nem hallgathattam, meg kellett szólalnom, nem tehettem másképpen. Ahogy Luther mondta a Zsinat előtt: ,Hier stehe ich und kann nicht anders!' (Itt állok, és nem tehetek mást!)' Nem hal meg azért mindenki, akit földbe tesznek. Sokat dolgoztam, és abban a hitben halok meg, hogy munkámban tovább élek. Tudom, hogy munkám nem volt hiábavaló. Ha még egyszer születnék, akkor sem tudnék másképpen élni. Ahogy éltem, úgy is halok meg."

1 Meggyőződéssel mondhatjuk, hogy a magyar munkásmozgalom, a különböző progresszív politikai csoportok többsége a társadalmi haladás ügyét a nemzet egészének sorskérdéseivel, a nemzeti függetlenség eszméivel együtt akarta megvalósítani. Ezt az életrajzok tanulmányozásával meggyőzően bizonyíthatjuk. Kétségtelen az is, hogy esetenként nem tudták megtalálni a helyes utat, hibákat is követtek el. Helytelen lenne — bármilyen oktatási formában — történelmünk kiemelkedő személyiségeinek a tévedéseit elhallgatni. Ezzel a történetiség elvét is megsértenénk, a történelmi tények, események tiszteletét is feladnánk, amelyek iránt pedig a marxista történelemtudomány oly nagy érzékenységet és figyelmet tanúsít. A biográfiák alaposabb elemzése arról is meggyőzhet bennünket, hogy a történelmi személyiségeknek sokkal nagyobb szerepük volt egy-egy történelmi sorsfordulóban, mint azt korábban véltük. Nyilvánvaló dolog, hogy igaz és nemes szándékukat csak a tömegek, a társadalom jelentős többségének megnyerésével, mozgósításával érhették el. Az elszigetelt, a tömegek megnyerését mellőző elképzelések, politikai koncepciók mindig bukással végződtek, de az olyan tömegmozgalmak, próbálkozások sem jártak sikerrel, melyek mellőzték a körültekintő célokat, a stratégiát és taktikát megfogalmazó forradalmi vezetőket. Ebből kitűnik — s ezt az életrajzgyűjtemények jól bizonyítják —, hogy a kiemelkedő vezető személyiségek és a tömegek között szükségszerű a tudatos együttműködés és cselekvés. Van-e lehetőség ma a különböző oktatási formákban a biográfiák felhasználására? Tapasztalatom szerint az utóbbi időben egyre szélesebb körben terjed az életrajzkötetek, életrajzok használata. Ismeretes, hogy a középiskolákban az oktatási refrom lehetővé tette az ún. fakultatív oktatás bevezetését. A tanulók érdeklődésüknek és pályairányultságuknak megfelelően szabadon választhatnak tantárgyakat, tantárgycsoportokat, melyeket a mindenki számára kötelező törzsórákon kívül még heti 2—3 órában elmélyültebben tanulmányozhatják. Mint megyei középiskolai történelem szaktanácsadó, örömmel tapasztalom, hogy a fakultatív történelemórákon igen gyakran használják, illetve tanulmányozzák az életrajzokat. Megyei és saját tapasztalataim alapján is azt mondhatom, hogy az önálló tanulói munkát is jól szolgálhatja az életrajzok feldolgozása. A tanulók a fakultációs órákon általában szívesen vállalkoznak arra, hogy — egy-egy témakörhöz kapcsolódva — önálló kiselőadást tartsanak kiemelkedő történelmi személyiségek életútjáról. Természetesen a beszámolót közös megbeszéléssel, értékeléssel kell kiegészíteni, s főként arra kell törekednünk, hogy az életrajz ismertetése szervesen kapcsolódjon a feldolgozandó témához. Lehetőséget kell adni arra, hogy a tanulók elmondhassák véleményüket a szóbanforgó személyiséggel kapcsolatban. A közös elemzés, megbeszélés után el kell érnünk azt, hogy tanítványaink önállóan vonjanak le következtetéseket arról, hogy egy történelmi személyiség az adott korszakban vagy történelmi szituációban cselekvéseivel mennyiben, illetve hogyan járult hozzá az ellentmondások, társadalmi-politikai feladatok megoldásához, vagy esetleg tévedéseivel milyen módon sújtotta, illetve vetette vissza azt az ügyet, amelyért kortársai tevé-