Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [9] 1979. 106 p.

Páncél József (1906-1979)

is okozta. A második világháborúban szinte egész családja az eszelős barbárság áldozata lett s ő maga is megjárta a buchenwaldi megsemmisitő tábor poklát. A fasizmus feletti győzelem a biztos haláltól mentette meg. Néhány évi további munka után Páncél József 1948-ban a Pártközpont dolgozója lett, majd az újonnan megalakuló Munkásmozgalmi Intézetbe került. Vagyunk még néhányan az intézetben, akik ismerjük őt ezekből az időkből. Emlékezünk a mozgalom iránti szeretetére, ami a munkásmozgalom múltja s annak dokumentumai megbecsülésében is kifejeződött. Nagy része volt intézetünk archívumának kialakításában és fejlesztésében, ennek a gyűjteménynek haláláig egyik legjobb ismerője volt. Emlékezünk rá, mint lelkes pártmunkásra, a Vándor kórus tagjára, falujáróra, bizalmira, propagandistára, mint az ellenforradalom leverését követő időszak munkásőrére. Emlékezünk szorgalmára, munkatársai, a kollektíva iránti szeretetére, mindenki iránt megmutatkozó segítőkészségére, gunyoros, de sohasem bántó humorára, egyszóval emberszeretetére is. Mert a szervezett munkás és az igazi kommunista emberszeretete élt benne mindenkor. Az őt ért tragikus csapások után, intézetbe kerülését követően ismét megtalálta lelki egyensúlyát, a kollektíva megbecsülése övezte, újból családot alapitott, példás férj és apa volt. Munkáját többször tüntették ki elismeréssel. 1957-ben megkapta a Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozatát, 1965-ban pedig a Munka Érdemérem kitüntetést. Ha csak 1956 utáni