Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [3] 1973. 154 p.
Nagy János: A Szakszervezetek Központi Levéltárának létrejöttéről és tevékenységéről
körhöz tartozó irattárak és fióklevéltárak munkájának az ellenőrzése és segítése képezi. A levéltár gyűjtőköre a szakszervezeti mozgalom egészére, a SZOT vállalataira és intézményeire is kiterjed. A gyűjtőkörébe tartozik a SZOT, a Társadalombiztosítási Főigazgatóság és az Üdülési Főigazgatóság az intézményeikkel együtt, a szakmai szakszervezetek felső, közép és alapszervezetei, a Népszava, a Táncsics Kiadó, a Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézete, a SZOT Munkavédelmi Kutató Intézete, a SZOT Központi Iskola és a Ságvári Nyomda. A gyűjtőkört a SZOT Elnöksége határozatával egyezően állapítja meg a Művelődésügyi Minisztérium 1971 június 28-án kelt határozata, amellyel levéltárunkat szaklevéltárrá nyilvánította. A Levéltárunk az 1945 után keletkezett iratokat gyűjti és tárolja. . Az iratok fondonként és évenként vannak egymástól elhatárolva. Mivel a személyi és az anyagi feltételek igen hiányosak voltak, az iratanyag jelentős része rendezetlen, selejtezetlen. Tul sok az anyagban a duplum, a történeti értékkel nem biró irat. Az 1970-ben hozott határozatok nyomán a levéltár személyi problémáit csak részben tudtuk megoldani, s az anyagi-technikai feltételek is csak fokozatosan valósulnak meg. Az adott körülmények között a legnagyobb történeti értékű anyagok rendezésére fordítottuk erőnket. Igy a választott vezető testületek (kongresszusok, tanácsülések, elnökségi ülések, titkársági ülések) anyagait rendeztük darabszintig, majd elkészítettük ezek segédleteit is. Rendeztük továbbá a SZOT választott vezetőinek az anyagait is. Most a szakmai szakszervezetek és a megyei választott vezető testületek ülésein készült anyagok rendezését tekintjük a soron következő feladatnak. A szakmai anyagok selejtezését, rendezését a szakmai szakszervezet vezetője által kijelölt és a SZOT elnöke által kinevezett sok éves szakszervezeti gyakorlattal rendelkező elvtársak bevonásával kívánjuk elvégezni.