Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [3] 1973. 154 p.
Nagy János: A Szakszervezetek Központi Levéltárának létrejöttéről és tevékenységéről
A SZOT Elnöksége 1970 június 1-én, a Titkárság pedig 1970 június 22-én ismételten megtárgyalta, és most már részletesen szabályozta az iratkezelési, irattározási és levéltári feladatokat. E határozatok alapján a levéltár ideiglenes jellegét megszüntették. A levéltár szakmai felügyeletét a SZOT elnökének a hatáskörébe utalták. Az Elnökség utasította a választott szakszervezeti vezetőszerveket, hogy dolgozzák ki a saját iratkezelési szabályzataikat és ellenőrizzék azok végrehajtását. A Titkárság a SZOT osztályait és intézményeit kötelezte az iratkezelési szabályzatok elkészítésére és az irattározási munka megjavítására. Az elnökségi határozat kimondta, azt is, hogy az irattári és levéltári munkát a szakszervezeti munka szerves részének, politikai, moz galmi munkának kell tekinteni, és a mozgalomban keletkezett történeti értékű iratok óvása és sokoldalú hasznosítása minden szakszervezeti vezetőnek kötelessége. Előírta, hogy a szakmai szakszervezetek és a szakszervezetek megyei tanácsai a vezetők közül kötelesek kijelölni egy elvtársat, aki az iratok kezeléséért, a munkában való felhasználásáért felelős. A szakmai szakszervezetek és a SZOT intézményei az iratkezelési szabályzataikat elkészítették. Általáb an megértették az iratok fokozott óvásának szükségességét. Többségében az irattárak részére me felelő helyiséget és berendezést biztosítottak. Néhány szakszervezet nél a történeti értékű, nem selejtezhető iratokat elkülönítetten, foko zott gonddal őrzik. Több szakszervezetnél az évek óta esedékes selejtezést elvégezték, ezáltal az iratállományuk áttekinthetőbbé vált. Az Elnökség, majd a Titkárság meghatározta a levéltár gyűjtőkörét, hatáskörét, feladatait. A levéltár élére uj vezetőt nevezett ki, a létszámot pedig egy politikai munkatárssal és egy adminisztrátorral növelte. Jelenleg tehát a levéltár mintegy 1200 folyóméternyi anyagát egy levéltáros, egy adminisztrátor és egy havi 70 órás nyugdíjas munkatárs kezeli. A politikai munkatárs fő feladatát a gyűjtő-