ISDIAH International Standard for Describing Institutions with Archival Holdings. Levéltári anyagot kezelő intézmények leírásának nemzetközi szabványa. 2008. Kézirat, 84 oldal.
FÜGGELÉK: TELJES PÉLDÁK
61 még beszállította raktáraiba ezután is. Az állománygyarapítási munka súlypontja azonban áttolódott a személyi eredetű irathagyatékok gyűjtésére és a külföldi levéltárakban lévő magyar vonatkozású források mikrofilm-másolatainak beszerzésére. Mindezek eredményeként a levéltárban őrzött iratanyag mennyisége 1970 és 1991 között csak mérsékelten, 33 345-ről 35 531 folyóméterre, a mikrofilmtár állománya viszont több mint kétszeresére, 22 millióról 48 millió felvételre növekedett. A működési feltételek alakulása vegyes képet mutatott. Az intézmény a 80-as évek második felében már szükségraktárak berendezésére kényszerült épületének alagsorában és padlásán. Személyi létszáma 1970-ben 117, 1980-ban 134, 1989-ben 160, 1991-ben 150 fő volt. A fegyveres biztonsági őrzés bevezetése 1986-ban történt után a nem levéltári szakmai munkát végzők aránya mintegy 40%ra emelkedett. A levéltár technikai felszerelése ebben az időszakban nem fejlődött a kívánatos mértékben, sőt a mikrofilmező és a restauráló műhelyek elhasználódott eszközeinek pótlására csak korlátozott pénzösszegek álltak rendelkezésre. Ez az állományvédelmi munkák mennyiségének stagnálásához, illetve részben visszaeséséhez vezetett. A technikai fejlesztést a 70-es években a gyorsmásolók, a 80-as években pedig az első személyi számítógépek beszerzése, valamint a raktárak betörés- és tűzjelző-berendezéssel való ellátása jelentette. A 70-es évek feldolgozó munkái elsősorban a korábbi célkitűzés, a levéltári anyag teljes középszintű rendezettségének elérésére irányultak. A Levéltár iratanyaga ennek következményeként a 70-es évek derekán nemzetközi viszonylatban is jól kutathatóvá vált. Az iratokban való eligazodást publikált segédletek (főleg repertóriumok, néhány esetben ismertető leltárak) könnyítették. 1974 és 1983 között létrejött az intézményen kívül bel- és külföldön őrzött középkori (1526 előtt keletkezett) oklevelek másolatainak gyűjteménye, a diplomatikai fényképtár. A feldolgozó tevékenység a 80-as években egyre jobban a darabszintű segédletek készítésére koncentrálódott. Ennek keretében megkezdődött a középkori forrásanyag számítógépes feldolgozása is. Fokozatosan növekedett a kutatóforgalom. Míg 1970 és 1974 között összesen 4155, addig 1986 és 1990 között már 6852 kutató kereste fel a levéltárat. Közülük 585, ill. 881 volt külföldi. A 80-as évek második felében évi 12–13 ezer között mozgott a kutatási esetek (alkalmak) száma. A Levéltár a most tárgyalt két évtizedben is figyelemre méltó tudományos eredményekkel dicsekedhetett. A Levéltári leltárak sorozatban megjelent 35 segédleten, az új, háromkötetes fond- és állagjegyzéken (1974) és a térképtár katalógusain kívül napvilágot látott 12 forráskiadvány, 9 hivataltörténeti és 6 forrástudományi feldolgozás. Az intézmény szerepet vállalt néhány nemzetközi összefogással készült levéltári kiadványban is. A MOL gazdag szakkönyvtárának állománya 1970 és 1991 között 61 ezerről 82 ezer kötetre gyarapodott. A másik országos levéltári intézmény, az Új Magyar Központi Levéltár kezdetben mostoha működési feltételekkel rendelkezett az anyaintézménytől kétszáz méternyire lévő Hess András téri telephelyén. Szabad raktári férőhelye nem volt. Alapítása idején 5775 folyóméter levéltári anyagot őrzött, személyi létszáma 27 főt tett ki, ezen belül 15-en rendelkeztek felsőfokú végzettséggel. Műhelyek hiányában restaurálási és mikrofilmezési munkák végzésére nem nyílt lehetősége. Ilyen körülmények között az Új Magyar központi Levéltár eleinte csak hiányosan láthatta el a rá háruló feladatokat. Jellemző, hogy 1970 és 1978 között mindössze 1000 folyóméter iratanyagot vehetett át az iratképző szerveknél felhalmozódott tetemes hátralékából. Az első évtizedben fő feladatként rendezték az iratokat, segédleteket készítettek hozzájuk és kidolgozták a nyilvántartási rendszert. Ezen kívül az illetékességi körbe tartozó mintegy 680 szervvel kapcsolatos ún. gyűjtőterületi munka (közreműködés az iratkezelési szabályzatok elkészítésében, az iratkezelés és az iratselejtezések ellenőrzése stb.) volt a legfontosabb tevékenységük. A levéltár kiadta fond- és állagjegyzékét, és elkészítette hosszabb távra szóló tudományos feladattervét. Utóbbi alapján a 70-es években három forráskiadvány jelent meg az 1945–1949 közötti magyar történelem fontos dokumentumaiból. Ebben az évtizedben évi átlagban 30–35 kutató 250–300 alkalommal végzett itt kutatást. Az Új Magyar Központi Levéltár 1976 végéig funkcionális szervezetben működött. Az egyik osztály az iratképző szervekkel és a levéltári anyag átvételével összefüggő munkákat, a másik pedig a beszállított iratanyag feldolgozását végezte. Az 1977. január 1-jével bevezetett új szervezeti rendben – a Magyar Országos Levéltárhoz hasonlóan – három osztályt hoztak létre, és a három osztály mindegyike ellátott belső feldolgozó és gyűjtőterületi feladatokat is. Az évtized végén Módszertani osztály létesült, amelynek feladatkörébe elsősorban központi módszertani és szervezési munkák
