Levéltári dolgozók szakmai továbbképzése. Levéltártan. Középfok (1952-1953)
2. Baraczka István: Irattár, levéltár
szélyeztetett erdőket,_de nen slkalnazta ezt az elvet a magánkézben volt_levéltárakra.^amelyek ha elpusztultak, pótolhatók soha többé nen lettek, /V.o^Pleidell jinbrusj Gazdasági levéltárak Lt, Közi,VIII,évf,189.W Ugyancsak észlelték nár a felszabadulás előtt levéltárosaink, hogy az enberi élet öult eseményeinek valóságos rekonstruálására árhatósági iratanyag nen elegendő többé. A nagántulajdon elvén épült társadalmi rend azonban semmit sem tudott, de nem is akart tenni pl, a gazdasági iratanyag megmentése érdekében, A vármegyék levéltarai is pl, csak a vármegye szerveinek iratanyagát vehették _ át, illetve ezt is sok esetben esak kellett volna átvenniök, mart az Irattárak régi iratainak átadása sem történt meg rendszeresen. Azt szokták volt jnendani, hogy mezőgazdasági ország vagyunk$ ennek elínére azonban még a mezőgazdaságtörténet sem tudott komoly gyökeret verni nálunk. Ellenben az utolsó 25 év alatt egy-egy nagy ma*. gánuradalom és egyházi javadalom gazdasági levéltára^ment veszendőbe, hogy örökre eltemesse több megyére és több századra értékes mezőgazdasági dokunontunok sorozatait. Az első világháborúval kapcsolatom gazdasági küzdelmek és speku,láeiók dokumentumait senki sem tartotta érdenesnek a megőrzésre. A kutató előtt a világi és egyházi nagánlevéltárak zárva voltak. Most vetjük neg egy gazdasági levéltár alapjait. Az elképzelések és tervek szerint gyűjtőköre bizonyos jelentős gazdasági iratanyag tekintetében országos lesz. Külföldön a nénetek nagy nonopolista társaságí.1 nár 19©6-ban neg szervezik a kölni gazdasági levéltárat, najd ennek példájára Schweiz, Belglun. Hollandia, Anglia, Csehszlovákia és 1925^ben Anerika is gazdasági levéltárakat alapítanak* Jellenző ezekre a levéltárakra, hogy nen tudományos mozgalom, vagy hatósági intézkedés hivja őket életre, hanem az iratanyagukkal érdekelt monopolista vállalatok, akik e levéltárakat is felhasználták gazdasági is politikai uralmuk megerősítésére. Amerikára jellemző viszont, hogy gazdasági levéltára számára Európában is vásárolt anyagot pl. a Mediciek gazdasági természetű iratait, A levéltárak *• központosításáról szóló törvények különben a levéltárakra nem terjedtek ki. Kutatási gngedélyt, hogy a kutatók az iratokhoz hozzáférhessenek, a monopolista társaságok tulajdonosai jóváhagyásával lehetett csak kiadni. _ A mi tervezett gazdasági levéltárunk, mint a Budapesti J« számú Állani rieváltár kezdi meg nüködését^a jövő^év január elsején, Henéljük, hogy működésével oda tud hatni, hogy-a na,gyar gazdaságtörténet 'XVIII-XIX, századi lapjai - óriási vesztesegek ellenére nen naradnak fehérenamint arra aggodalmak voltak. Összefoglalóan azt lehetne nondani, hogy a feudalizmus korában a levéltári anyagban jogforrást, a kapitalizmus korában történeti forrást, a szocializmus építésének időszakában pedig a társadalom tudományos és gyakorlati erdekei,kielégítésének forrását értékelték t 111. értékelik afel<icár»afc>