9. Levéltári ismeretek. Oktatási segédanyag a segédlevéltáros tanfolyamok hallgatói részére. Szerk. Dóka Klára. I-II. Bp. 2002. MOL 472 p.

I. Irattani ismeretek - 2. Az irat és az irattan

gorúbb forráskritikai tanulmányozás alapján lehetett megállapítani valamely oklevél valódiságát. De csak J. Mabillon „De re diplomatica" (Párizs, 1681) c. könyvének megjelenése után beszélhetünk önálló oklevéltanról. Könyve a maga idejében igen nagy érdeklődést váltott ki egész Európában, mivel a dinasztiák régóta dúló oklevélháborúinak eldöntéséhez nyújtott tudományosan elfogadható alapot. Az oklevél jogi jelentőségű tényről szóló, meghatározott formák szerint kiállított írásos bizonyítvány. Ennek megfelelően az oklevél, maradandó érvényű irat, egy fejlődés végpontját jelzi, amely fejlődésnek eredménye az oklevélben rögzített jogi tény. Az okleveleket külső és belső ismertetőjegyeik alapján csoportosíthatjuk. Az oklevél fennmaradási formáját tekintve lehet eredeti vagy másolat és fogalmazvány. Két vagy több eredetiről beszélünk akkor, ha több eredeti készült azonos szöveggel. Az oklevélmásolat lehet egyszerű és hitelesített. Ez utóbbit a másolást végző személy hitelesítette, vagy záradékkal hitelesíttette. Másolatnak számított az oklevél átírása is. Ez akkor jött létre, ha egy korábbi oklevelet egy közhitelű személy vagy intézmény a saját oklevelébe átmásolva pecsétjével hitelesített. Ez volt a formája a korábban kiadott uralkodói oklevelek megerősítésének is. A másolatokat gyakran kötetekben rögzítették. Ilyen másolati könyvek azok, amelyekbe egyes intézmények a saját birtokaira, kiváltságaira vonatkozó fontosabb okleveleiket másoltatták be. Ugyancsak könyvbe másolták be az uralkodói kancelláriákból kikerülő okleveleket. Ezeket a magyar királyi udvarban királyi könyveknek, a pápai udvarban „iktatókönyvek"-nek nevezték. A fogalmazványokat legtöbbször ugyancsak könyvbe vezették be. Az oklevelek hitelességüket illetően lehetnek valódiak és hamisak. A valódi oklevél a minden vonatkozásban hiteles oklevél. A hamis okleveleknek számtalan formája lehetséges. Az oklevelek megpecsételési formájukat illetően háromfélék lehetnek: 1. Az ünnepélyes oklevelek mindig hártyára íródtak, függőpecséttel vannak megerősítve és ünnepélyes formulákkal kiállítva. Ha fémpecséttel vannak megerősítve, bulla a nevük. 2. A zárt oklevelek tartalmilag többnyire valódi levelek és parancsok, egyszerűbb formában vannak kiállítva és összehajtogatás után pecsételték le őket. 3. A nyílt oklevelek a 14. századig a hátlapjukon lettek megpecsételve, a 15. századtól kezdve a szöveg alatt az előlapon. Az oklevelek részei A jól megfogalmazott oklevél észrevehetően elkülönülő részekből áll. Az oklevelet három fő részre osztják, úgymint: bevezetés (protocollum), tárgyalás (contextus) és befejezés (eschatocollum). Ez a három fő rész további kisebb részekből tevődik össze az alábbiak szerint: