9. Levéltári ismeretek. Oktatási segédanyag a segédlevéltáros tanfolyamok hallgatói részére. Szerk. Dóka Klára. I-II. Bp. 2002. MOL 472 p.

II. Kormányzattörténet - 5. Államigazgatás a második világháború után

Magyar Kúria és a Közigazgatási Bíróság voltak továbbra is a legmagasabb rangú bíróságok; a vármegyei, városi illetékességű törvényszékek és járásbíróságok folytatták az ítélkezést - a polgári perekben és a büntető ügyekben - a hatályban maradt törvények alapján. Változatlan maradt az ügyészségi szervezet is. Az új idők legmarkánsabb jele a népbíróságok életre hívása volt. A Nemzetgyűléstől nyert felhatalmazás alapján a kormány 1945 januárjában kiadott 81/1945. ME számú rendeletével a háborús és népellenes bűntettek elkövetőinek felelősségre vonására minden törvényszéki székhelyen népbíróságot állított fel. A vádat jogi képesítéssel rendelkező, a miniszter által kinevezett népügyészek képviselték. A fellebbviteli ügyek a Népbíróságok Országos Tanácsához kerültek, ahol a vádiratot a népfőügyész terjesztette a bíróság elé. Több kisebb szervezeti módosítással a népbíróságok 1950-ig tevékenykedtek. Megszüntetésüket részben az Alkotmánnyal életbe léptetett új igazságszolgáltatási szervezet kiépülése, részben feladatok befejeződése tette szükségessé. A nemzeti bizottságok már az 1944. évi választások után kezdték elveszteni jelentőségüket. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány már a január 4-én kiadott 14/1945. ME számú rendeletben arra szólította fel a lakosságot és a nemzeti bizottságokat, hogy mindenütt a korábban működött közigazgatási szerveket alakítsák újra, és hogy ők maguk a továbbiakban ne foglalkozzanak a közigazgatás feladatkörébe tartozó kérdésekkel. A nemzeti bizottságok tehát egyre inkább a helyi közösségek politikai vitafórumaivá váltak, amelyek azért jelentős politikai befolyást gyakoroltak a közigazgatási szervek működésére. A következő hónapokban mindenesetre kiépítették járási és megyei szintű szerveiket, majd megalakult az Országos Nemzeti Bizottság is. A helyi élet irányítását ténylegesen 1945-től 1950-ig, a tanácsrendszer kiépüléséig, a nevükben és területi tagozódásukban is lényegében változatlan önkormányzatok látták el. A formai demokratizálás megnyilvánulása volt, hogy a „vármegye" helyébe a megye lépett, a gyűlölt „főszolgabíróból" pedig járási főjegyző lett. Községi önkormányzati választásokra az 1945. tavaszi budapesti választásokon kívül 1950-ig nem került sor. A testületi szervek továbbra is a megyei és városi törvényhatósági bizottságok és a községi képviselőtestületek voltak, de tagjaik között igen kevés volt a földesúr, a tőkés, a klérus képviselője, és megszűnt a hírhedten antidemokratikus virilizmus is. A vezető tisztviselők, az új kormány által kinevezett főispánok, a választott alispánok, polgármesterek, főjegyzők és községi jegyzők már egy