6. Iratkezelő és irattáros ismeretek. Jegyzet a középfokú irattáros tanfolyamok résztvevői és oktatói számára. Szerk. Dóka Klára. 2. bőv. kiad. Bp. 2000. MOL 279 p.
III. Irattári ismeretek - 1. Az irattári munka
A személyes adatok védelme mellett az adatvédelmi törvény, másik, egyenlő súlyú része a közérdekű adatok nyilvánosságához, megismeréséhez, az információszabadsághoz fűződő jogok biztosítása. Az információszabadság elvei a felvilágosodás eszméiben gyökereznek, eredeti jogi forrása azonban Svédországból ered, ahol az 1766os sajtószabadság-törvényben először mondták ki, hogy minden svédnek jogában áll a hivatalos iratokat megismerni. A kormányzás átláthatóságának igénye az adófizető polgárok azon igényéből nőtt ki, melyet a francia forradalomban született emberi jogi deklaráció 14. pontja a következőképp fogalmaz meg: „a polgároknak joguk van ahhoz, hogy a közkiadások szükségességét akár személyesen, akár képviselőiken keresztül megvizsgálják, azokhoz hozzájáruljanak, felhasználásuk módját ellenőrizzék". Az adatvédelmi törvény megfogalmazásában közérdekű adat az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő, a személyes adat fogalma alá nem tartozó adat. A közérdekű adatok kezelői a feladatkörükbe tartozó ügyekben — beleértve a gazdálkodásukkal kapcsolatos ügyeket is — kötelesek elősegíteni a közvélemény gyors és pontos tájékoztatását, különös tekintettel a hatáskörükre, szervezeti felépítésükre, működésükre, az általuk kezelt adatok fajtáira vonatkozóan. Fontos tudni, hogy közérdekű adatot bárki megismerhet, kivéve állami- vagy szolgálati titok, ill. egyéb törvényben meghatározott korlátozás megléte esetén. Megállapítja a törvény ugyanakkor — a közfeladatot ellátó szerveknél folyó munka zavartalanságának biztosítása érdekében —, hogy a belső használatra készült, valamint a döntés-előkészítéssel összefüggő adat a keletkezését követő harminc éven belül nem nyilvános. Kérelemre azonban a szerv vezetője saját hatáskörében e határidőn belül is engedélyezheti az adat megismerését. Az adatot kezelő szervnek a közérdekű adat megismerésére irányuló kérelemnek legkésőbb 15 napon belül, közérthető formában eleget kell tennie. A törvény az információhoz hozzáférésen túl az ún. aktanyilvánosságot is biztosítja azzal, hogy az adatot tartalmazó iratokról költségtérítés ellenében másolat készíthető. Ugyanakkor a kérelem megtagadásáról 8 napon belül a kérelmezőt az elutasítás indokát is közölve értesíteni kell, aki bírósághoz fordulhat vélt vagy valós jogainak érvényesítésére. Az adat megtagadásának jogszerűségét az adatot kezelő szerv köteles bizonyítani. A bíróság határozatban kötelezheti az adatot kezelő szervet az adat közlésére.