2. Kaszás Marianne: Céhek, ipartársulatok, ipartestületek iratai. Bp. 1996. MOL 91 p.

I. Szervtörténeti bevezetés

A III. Károly és Mária Terézia korában végrehajtott revízió tehát igyekezett eltüntetni a céhek életét szabályozó kiváltságlevelekből a visszaéléseket konzerváló cikkelyeket. A Helytartótanács a szabványprivilégiumok bevezetésével minden céhnél egységesen szabályozta a céhek belső életét és önkormányzatát, a vallási kötelezettségeket, az inasfelvételt, a mesterfelvételt, a remeklést, a remeklés alóli felmentést, a vidéki mesterek helyzetét, a fiókcéhek ügyét, a céh állásfoglalását a kontárokkal szemben, a céhek hatósági alárendeltségét, a mesterözvegy jogát, a céh szociális kötelezettségeit.

9 Mindamellett a fent említett szabályozás, ha nyesegette is a céhek kiváltságait, ettől eltekintve ismételten megerősítette korábbi monopolisztikus helyzetüket a kézművesipari termelésben. A céhek valódi megreformálásának, illetve eltörlésének kérdése először az 1790-9l-es országgyűlés által kiküldött kereskedelmi bizottság munkálatainak alkalmával készült szabálytervezetben merült fel. A következő évszázad a céhek történetében már a folyamatos hanyatlás korszaka.

10 A céhek tagjai ugyan „foggalkörömmel" próbáltak ragaszkodni a több évszázados kiváltságaikhoz, de a törvényhozás, ha lépésenként is, végül folyamatosan megszüntette a céhprivilégiumokat. I. Ferenc már a század legelején, 1802-ben új céhszabályzatot adott ki a céhek megreformálásának szándékával. E rendelkezés következtében a Helytartótanács 1805 februárjában a 3104. sz. alatti rendelkezésével ideiglenes céhszabályzatot léptetett életbe, a régi céhleveleket újra összeszedette, és felküldette azokat a Kancelláriának.

11 Az ideiglenes céhszabályok már tagolva, külön fejezetekre bontva tárgyalják a mesterekre, legényekre és az inasokra vonatkozó articulusokat. Ismét csorbult a céhes szabályalkotási jog, miután a rendelkezés 47. §-a kimondta, hogy ezentúl a legényekre vonatkozó szabályokat a városi céhmesterek helyett a városi magisztrátus hagyja jóvá. 1807-ben Erdélyben a királyi főkormányzó tanács 2695. számon újabb normául szolgáló céhszabálymintát adott ki. 1813-ban ismételten lépés történik az uniformizálás irányába. A 7262/1813. sz. helytartótanácsi rendelet egységes szabályzat-tervezetet küldött le a vármegyéknek nyomtatásban latin-magyar-német nyelven: Altalános Céhszabályok címmel (Generales Articuli Caehales pro Contubemiis et Coetibus regni Hungáriáé Budae typis Universitatis 1813). Az új céhszabályok meghatározták az inasok, legények, mesterek helyzetét, a céhbe lépés általános feltételeit (vándorlást, remeklést, mestertaksát), szabályozták a céhek belső életét, védelmet jelentettek a kontárokkal szemben. A szabályzat XI. pontja lehetőséget adott a vándorlás, a XXI. pont pedig a remeklés alól való felmentésre. A XXI. pont szorgalmazta, hogy az arra érdemes legény remekét meghatározott időn belül bírálja el a céh. E lényeges pontok mellett sok kérdést megoldatlanul hagyott a rendelkezés. A legsúlyosabb ezek közül, hogy nem rendezte a céhen kívüli iparosok helyzetét. A lakosság egyre növekvő áruszükségletét a céhes mesterek már nem tudták ellátni, ugyanakkor az Altalános Céhszabá1 "X lyok továbbra is tiltották a céhen kívüli munkát. Láthatjuk, hogy míg Ausztriában a legfontosabb iparágak a céhkényszer alól továbbra is szabadon maradtak, addig Magyarországon sem az 1805. évi , sem az 1813. évi céhszabályzat nem engedélyezte a céhes területeken a céhen kívüli iparűzést.

14 A Helytartótanács az Általános Céhszabályok megjelentetése után is adott ki rendelkezéseket a céhekre nézve, melyek mind a céhes kiváltságokat gyengítették. 1825-ben eltiltotta a céheket attól, hogy a nem katolikus mestereket a negyedévenként tartott, ún. „kántormisén" való részvételre kötelezzék, 1826-ban pedig eltörölte a pénzbeli bírságokat. 1828-ban elrendelte, hogy a céhbe idegen legényeket is fel kell venni, nemcsak olyanokat,