2. Kaszás Marianne: Céhek, ipartársulatok, ipartestületek iratai. Bp. 1996. MOL 91 p.

I. Szervtörténeti bevezetés

zési jogot, viszont 1862-től az így jogosítványt szerzett mestereket is kötelezték, hogy valamelyik „iparos testületbe" belépjenek, amely testület köteles volt - a bekebelezési díj megfizetése után - minden iparűzőt befogadni.

24 A császári nyílt parancs ezzel a rendelkezésével az iparfejlődést gátló céhes kereteket felszámolta, és helyükbe olyan iparosszervezeteket kívánt léptetni, melyek, mint korporációk, védik és előmozdítják az iparosérdekek érvényesülését. A rendelet, szándéka szerint, olyan társulási formát kívánt létrehozni, mely szervezeti adottságánál és jogkörénél fogva beilleszthető a szabadversenyen alapuló kapitalizmus gazdasági viIC szonyaiba. A nyílt parancs részletes utasítást tartalmazott a társulatok működésére, alapszabályára, tisztségviselőire és feladataira vonatkozóan. Az Iparrendtartás ugyan liberális volt, mert kimondta az iparűzés szabadságát, ugyanakkor a 106. és 107. §-ai az ipari szervezet kérdésében a kényszertársulás elvére helyezkedtek, mivel elrendelték, hogy az az iparos, aki olyan községben kezdi az ipart űzni, ahol ipartársulat működik, automatikusan az ipartársulat tagjává lesz, és teljesítenie kell a tagsággal járó kötelezettségeket. A kiegyezés után 1872-ben elfogadott VIII. tc. - az első magyar ipartörvény - 83. §-a kimondta, hogy a törvény életbelépésétől számított három hónapon belül valamennyi céhet meg kell szüntetni. A törvény végrehajtásával a magyar kézművesipar történetében véglegesen befejeződött a céhszervezetek piaci iparfejlődést gátló tevékenysége, és kezdetét vette a liberális alapokon nyugvó szabad iparűzés. A céhek belső élete A fentiekben már említettük, hogy a céhek saját önkormányzatuk alapján működő önálló szervezetek voltak. Működési feltételeiket, rendjüket céhleveleikben rögzítették, melyek Mária Terézia 1761. évi rendeletétől kezdődően meglehetősen egységesen szabályozták tevékenységüket. Ugyanakkor belső életük szabályai, vezető tisztségviselőik választása, a céhgyűlésre vonatkozó előírások gyakorlatilag az első céhek létrejötte óta alig változtak. Az igen nagy számban fennmaradt céhlevélből pontosan rekonstruálható a céh belső élete. A céh élén általában két választott céhmester állott (az egyik az első céhmester, a másik pedig a vicecéhmester), akiknek évente egyszer - általában januárban - a céh éves gyűlésén a céh teljes tagsága előtt be kellett számolniuk a szervezet előző évi tevékenységéről. Szokás volt, hogy mellettük két helyettest is választottak, hogy a céhgyűlést a mesterek esetleges akadályoztatása esetén is rendben lefolytathassák. A választott céhmestereknek komoly és terhes feladatuk volt, de a választást vissza nem utasíthatták. Ők képviselték a céhet a hatósággal, más céhekkel és a vásárlókkal szemben. Személyükben nagytekintélyű, magas szakmai képzettségű, erkölcsös, példamutató embernek kellett lenniük, hiszen ők feleltek a céh tagság dolgait és a mesterek műveit illető minden kérdésben. Intézték az inasok felvételét, a szegődtetéssel és a felszabadítással kapcsolatos minden tevékenységet. Ellenőrizték a céhszabályok betartását, és bíráskodtak a céh tagjai felett. Fontos választott tisztségviselő volt az atyamester, az ő kötelessége volt a legények felügyelete, ha a legények külön céhet szerveztek, ő volt az elnökük. További tisztségviselő volt még a látómester, általában évente kettőt választottak. Ők látogatták havi rendszerességgel a műhelyeket, ellenőrizték a készített termék minőségét, azért, hogy rossz munka „ne szégyenítse meg a céheket".

26 A rossz minőségű művet elkobozták, a készítőjét megbírságolták, az így fizetett pénzbüntetés a céhládába került, és a céh közös vagyonát gyarapította. Vásározáskor az eladni kívánt termékeket is megvizsgálták, amiért a mesterek-