2. Kaszás Marianne: Céhek, ipartársulatok, ipartestületek iratai. Bp. 1996. MOL 91 p.

I. Szervtörténeti bevezetés

nek látópénzt kellett fizetniük. Egyes céhek nótáriust is választottak, ő vezette a jegyzőkönyvet. Nem választották, hanem életkora jelölte a legfiatalabb mestert a szolgáló mester vagy más néven ifjúmester tisztségre. Feladata a céh körüli különféle szolgáltatások ellátása volt, például a céhgyűlésen a rábízott feladatok elvégzése, vasár- és ünnepnapon a céh gondjaira bízott templom oltárán a gyertyák meggyújtása, a lakomákon a bor kitöltése, a beteg mester ápolása, az elhalt mester sírjának megásása, koporsóját ő vitte ki a sírhoz. Terhes tisztétől a szolgáló mester csak akkor szabadulhatott, ha nála fiatalabb mester került a céhbe.

27 A céh összes iratát, pecsétjét, pénzét a céhládában tartották, melyet az első céhmester házában helyeztek el, a kulcs másolatát pedig a vicemester tartotta magánál. A céh jegyzőkönyvében időrendben feljegyezték a céhgyűléseken történt eseményeket. A mesterekről, legényekről és az inasokról külön nyilvántartást vezettek. A céhben való részvételért évente meghatározott díjat, ún. taksát kellett fizetni a céhláda számára, idekerültek a különböző kihágások miatt büntetésként fizetett díjak is. A céhen belül igen szigorú hierarchiára épülő fegyelem érvényesült. Szabályaik meghatározták nemcsak az inasok és a legények életének minden lényeges mozzanatát, hanem az idősebb és fiatalabb mesterek egymás közti viszonyát is. Intézkedtek a munkaidőről, ami kezdetben „látástól vakulásig", azaz hajnali 3 órától este 9 óráig tartott, csupán reggel, délben és vacsorakor l-l óra evésszünetet engedélyeztek. Később Mária Terézia csökkentette a munkaidőt, a hajnali 3 óra helyett reggel 5 órakor kezdték a munkát, és így a három óra evésszünettel a tényleges munkaidő 12 órára csökkent. A céhszabályok rendelkeztek az inas szegődtetésének és felszabadításának feltételeiről, valamint a munkabérről is. Az inasnak a céhbe való felvételkor igazolnia kellett törvényes születését („tisztességes szülőktől" való származását - házasságon kívül születettek ugyanis nem lehettek a céh tagjai); gyakorta a vallását is kikötötték (a tanonc római katolikus legyen). A felvételnél két kezes jótállására, valamint a magas tanulópénz lefizetésére volt szükség. A tanulási idő általában 3-4 évig tartott. Ezek a szigorú szabályok ugyanakkor nem vonatkoztak a mesterek fiaira, ők csak a fele taksát fizették, és esetükben a tanulmányi idő is rövidebb volt. Az egy-egy műhelyben szolgáló inasok számát limitálták: egy, legfeljebb két inas szegődhetett be egyszerre egy mesterhez. Az inast teljes egészében kiszolgáltatták mesterének és annak családjának. Az inas a tanulóidő leteltével felszabadító levelet kapott, mely igazolta, hogy kitöltötte inas éveit. Az inas felszabadulása után legénnyé lett. A legények számát szintén korlátozták, hogy a céhen belül egyik mester se kerülhessen kedvezőbb helyzetbe a többinél. A legények életmódját szintén szigorú szabályokkal írták körül. Általában kikötötték, hogy a legénynek a mester házában kell az éjszakát töltenie, és erkölcsös, vallásos életet kellett élnie; gyakran előírták a házasodására vonatkozó feltételeket is. A legények saját érdekeik megfogalmazása és érvényesítése céljából létrehozták a legényszervezeteket, melyek külön szabály szerint működtek. Ezeket a szabályokat azonban egészen a XLX. századig a mesterek hagyták jóvá. Lényegesen nagyobbak a megkötések a mester felvételnél, mint ami az inasok és legények számának korlátozásánál érvényesült, hiszen a céhkiváltságok igazi élvezője és birtokosa maga a mester volt. Mesteri cím elnyerésére csak az a legény pályázhatott, aki kitöltötte az előírt vándorlási időt, ez általában 3-4 év volt, majd a helybéli mesternél az 1-2 évnyi mesterévet is ledolgozta, és ez idő alatt a céh megítélése szerint „rendesen" viselte magát. A mesterjogért