13. A számítástechnikai adatok és adathordozók archiválása. Szerk. Tamáska Péter. Bp. 1992. ÚMKL 131 p.

Horváth Júlia, Szeleczki Gabriella: A nem levéltári illetékességbe tartozó programcsomagok és számítógépes rendszerek

(Egyesült Számítógép Rendszer) megvalósítására, akkor szerzett be az ÉGSZI és több nagyvállalat is ennek a programnak a keretében készült R típusú gépeket. Ezek mindegyike IBM kompatibilis és főleg Bulgária, az NDK és Szovjetunió volt az exportáló. Jelenleg is IBM kompatibilis gépek beszerzésére, ill. újabban gyártására törekednek a magyar vállalatok, de ezek már ún. mikroszámítógépek. Minden cégnél, ahol felmérést végeztünk, üzemelt egy vagy több ilyen típusú gép, úgyhogy megpróbálunk erről egy rövid áttekitést adni. Az elmúlt évtizedben a számítógépgyártás területén jelentős technológiai változás ment végbe, amely új helyzetet teremtett a számítógéppiacon és a gépek alkalmazási módjában is. A vezető mikroelektronikai alkatrészgyártó cégek kifejlesztettek nagy integráltságú, olcsón, tömeggyártással előállítható, tipizált, miniatűr gépegységeket (pl. komplett központi számolómű, memóriamodulok stb.). Ezekből az elemekből- már lényegesen alacsonyabb technikai felkészültséggel, össze lehet szerelni különböző kapacitású, de egymással rokon gépeket. Ezt a lehetőséget kihasználva, ma - ellentétben a 60-as éveket jellemző egy tucat számítógépgyártóval több száz kisebb cég foglalkozik a fenti elembázisból előállítható mikroszámítógépek tervezésével, gyártásával. A kínálat látszólag széles, de a gépek alapvető paramétereit a beépített elemek típusa (és mennyisége) határozza meg ós ezen a téren ma is csak kb. egy tucat az igazi választék. A mikroszámítógépek paraméterarányaikban mutatnak jelentős eltérést az előző generáció nagygépeitől. Az elektronikai elemekből álló részek olcsók lettek, így ezekkel a tervezők nem takarékoskodtak. A mechanika továbbra is drága maradt, ezért olyan konfigurációk alakultak ki • a gépek külső megjelenésének megváltoztatásával összefüggésben - ahol a régi, nagy kapacitású perifériák (mágnesszalag, sornyomtató stb.) eltűntek, helyettük képernyők, klaviatúrák, mátrixnyomtatók, floppy diszkek jelentek meg. A mikrogépeknek általában egyéb paramétereikhez képest nagy operatív memóriájuk és változatos utasításkeszletük van, de a nagygépekhez képest érezhetően lassabb a számítási lehetőségük. Ezek az adottságok vezettek a személyi számítógép fogalom kialakulásahoz, azaz a gép egyszerre egy felhasználó részére használható. Ezzel a feltétellel összhangban van az ára is és a teljesítménye is. A személyi számítógépek (personal computer »PC) először a szórakoztatóiparban, oktatásban terjedtek el (ATARI, SINCLAIR, COMMODORE cégek), majd az újabb típusú (16 bites) áramköri elemek elérhetőségével jelent meg a professzionális PC, amely igényesebb perifériával (pl. TV helyett saját monitor, floppy diszk helyett nagy kapacitású fix diszk stb.), nagyobb memóriájával a nagygépek szerepet sok helyen gazdaságosan tudta átvenni. Ebben a kategóriában ma az IBM által tervezett és forgalmazott gépcsalád (IBM PC, -XT, -AT) a legelterjedtebb, a világ minden részén gyártják hasonmásait. A géphálózatok abból a felismerésből fejlődtek ki, hogy a felhasználó általában a saját gépén dolgozik és csak viszonylag ritkán van szükség külső erőforrásokra (pl. adatokra, más programjára), így a kapcsolat kiépítésével a saját gépéhez átmenetileg kapott erőforrásokkal átjuthat azokon a csúcsokon, amelyet a saját gépe önállóan nem tud megoldani. A PC-kből épített géphálózatok egy vagy több erőforrás gépet (serve) és' sok felhasználói (user [ejtsd: júzer]) gépet tartalmaznak, amelyek egyetlen (közös) nagysebességű adatátviteli kábellel (és hozzá való csatolóval) vannak fizikailag összekapcsolva. Az ilyen típusú kapcsolatnál a kábel hossza korlátozott (max. néhány km). A megoldás lényege, hogy drága perifériákat (fix diszkek, nyomtatók stb.) elvileg csak a server gépek tartalmaznak. A user gépek határesetben minden periféria igényüket (diszk, nyomtató) a server géptől kölcsönzik; fizikailag termináloknak tűnnek, de saját memóriájukban, saját processzorúkkal végzik el a kívánt feladatot. így a user gépek a terminálok árkategóriájába esnek, míg a rendszer teljesítménye lényegesen nagyobb, mint a hasonló árú terminálhálózatos gépnél, mert a user gépek önállóan dolgoznak, nincs szükség nagyteljesítményű központi gépre, és az operációs rendszer is egyszerűbb. Gyakorlatilag a user gépek is rendelkeznek saját perifériákkal, a server gépek is normál PC-k nagyobb konfigurációval, ezzel az igények szerint osztott erőforrások építhetők. A többfelhasználós rendszerek igazi problémái szervezési és szoftverjellegűek. A közösen használt erőforrások esetén meg kell szervezni az egymás munkáját nem zavaró, de biztonságos és hatékony hozzáférési módokat. Ezek a funkciók minden többfelhasználós operációs rendszer meghatározó elemei, melyek megvalósítása bonyolult és emiatt jelentősen terheli a gép teljesítményét (overhead). Pl. az MS-DOS operációs rendszer - lévén 1 felhasználós - ezt a problémát nem oldja meg. Az IBM PC-hez készültek több felhasználós operációs rendszerek is. Mindegyiknél alapkérdés, hogy szoftver szempontból milyen szabványt, kompatibilitást elégít ki. A géphálózatok működtetésére az alap operációs rendszerre ráépülő hálózati szoftver szolgál. A hazánkban használatos alapszoftver, operációs rendszerek, az ún. segédprogramok, de még inkább leírásaik a technika történet adalékaként úgyszintén számot tarthatnak levéltári értékelésre.