Reisz T. Csaba: Történelem egy kattintásra? Klasszikus forráskiadás és/vagy levéltári adatbázisok. Századok, 152. (2018) 3. 685–694.
MŰHELY - Romsics Gergely: Egy kultusz rendszertana. Gondolatok Turbucz Dávid A Horthy-kultusz 1919–1944 című kötete kapcsán
ROMSICS GERGELY 683 belüli politikai küzdelmek tágabb története vélhetően produktív módon lehetnének összevethetők más európai példákkal, de egyéb hazai kultuszokkal is. Turbucz kötetében mindvégig kiválóan adatolja azt a munka egészét átszövő és alapvető jelentőségű felismerést, hogy sokan építik a kultuszt, sokféle céllal. Néha – amint erre felhívja a figyelmet maga is – akár egyetlen személy is diametrálisan ellentétes üzeneteket igyekszik közvetíteni, amelyek egyaránt Horthyt dicsőítik. Kozma Miklós eleinte a szegedi gondolat, majd egy, a szélsőségektől tartó konzervativizmus jegyében – évtizedes időkülönbséggel, de – azonos intenzitással magasztalhatta Horthyt. Az pedig, hogy Gömbös, Szálasi és mondjuk Herczeg Ferenc egyaránt más-más politikai ideológia mentén dicsértek a kormányzót, éppannyira magától értetődő, mint amennyire alapvető jelentőségű a kérdés, hogy ha egyszer ennyien és ennyiféle módon járultak hozzá, akkor mi is volt valójában a Horthy-kultusz? A monografikus feldolgozás nem utolsó érdeme, hogy a „Horthy-kultusz” mint kifejezés, minden magától értetődőségét elveszti. Szintén fontos eredménynek tekinthető, hogy a kötet birtokában sokkal jobb rálátásunk van – a sajtótörténeti munkákat kiegészítve – a kormányzat és a tágabb politikai osztály reprezentációs hatalmára, arra, hogy hogyan és hányféle módon (az egyik első igazán modern magyar propagandafilmtől a 19. századot megidéző kalendáriumokon át a szimbolikus köztér-megszállásokig – 76., 84., 110–119. ) lépett a nyilvánosság elé a kultusz. Kétség nem férhet ahhoz, hogy egészében véve a modern propaganda működését látjuk, amelynek a médiumok tekintetében tapasztalt heterogenitása, rétegzettsége inkább erősíti társadalmi elérését, és nem az archaikusság jele. A vezérkultusz konzervatív hangoltsága miatt az üzeneteket érezhetjük archaikusnak, de a gépezet működésének párhuzamait korábbi történelmünkben hiába is keresnénk – még ha itt nem is a propaganda időtlen logikájára, hanem az eszközök változatosságára és a sok ágensen keresztül megvalósuló disszeminációjára gondolhatunk csak. A könyv sokszorosan tanulságos, a kutatási eredmények meggyőzőek, az összkép egyszerre újszerű, ám értelmezhető, és fontos hozzájárulást tesz a napjainkban (is) zajló nemzetközi és hazai történetírói diskurzusokhoz, vitákhoz. A fentebb említett, a kultuszhoz közvetlenül kapcsolódó további kutatási lehetőségek mellett két fontos komparatív irány is felvethető a jövőbeni nagyobb vizsgálatok vonatkozásában, amelyek további hozzájárulásokat tennének a tudományterülethez. Egyfelől gazdagítaná múltértelmezéseinket, ha a magyar történelem 1848-tól máig tartó korszakairól összehasonlító kultuszelemzések készülnének. Másfelől a két világháború közötti kultuszok esetében megindult és már számos eredményt produkáló nemzetközi kutatások gazdagíthatóak lennének, különösen a közép- és kelet-európai kisállamok alaposabb vizsgálatával. Ez azért lenne különösen hasznos, mert a nyugat-európai mintákra koncentráló
