Reisz T. Csaba: Történelem egy kattintásra? Klasszikus forráskiadás és/vagy levéltári adatbázisok. Századok, 152. (2018) 3. 685–694.
MŰHELY - Romsics Gergely: Egy kultusz rendszertana. Gondolatok Turbucz Dávid A Horthy-kultusz 1919–1944 című kötete kapcsán
ROMSICS GERGELY 673 Ez az álláspont azonban éppen a jelen munka számára vet fel értelmezési problémákat. Hogyan egyeztethető össze az általában fasiszta, illetve tágabban szemlélve totalitárius jellemzőként azonosított vezérkultusz megléte és a rendszer nem fasiszta jellege? Hogy konkrét elemzői dilemmára is hozzunk példát: ha a kultusz „normális” funkciója a társadalmi kohézió létrehozása politikai mobilizáció révén, hogyan illeszkedik a társadalmat éppen a politikai folyamatoktól távol tartani törekvő autoriter elitek programjához a kultuszépítés? Utóbbira jellemző példa Salazár antikultusza, amely az Estado Novo vezetőjének mindennapiságát, „hétköznapi por tugálságát” hangsúlyozta, és jól illeszthető a hagyományos autoriter rendszerek bürokratikus-technokrata típusához.7 Portugáliában az államideológia sokkal inkább a luzitán küldetéstudat és a katolicizmus talapzatán épült fel, és a vezérkultusz nem vált meghatározó pillérévé. Horthy alakjához a rövid ideig kvázi-diktátorként fellépő, 1918-ban meggyilkolt Sidónio Pais állt volna közelebb (katona, karizmatikus vezető), semmint Salazár a szürke árnyalataiban pompázó bürokrata figurája. 8 A frissebb nemzetközi komparatív irodalom, amelyet a könyv is bőséggel idéz, jellemzően erre a dilemmára kíván válaszokat adni. Különböző helyzetekben és eltérő tapasztalatok alapján, ám a modern tömegpolitika hasonló kihívásaira, azaz a – harmincas évektől – felemelkedő fasiszta és egyéb szélsőjobboldali diktatórikus törekvésekre válaszul a legtöbb autoriter rendszerben kialakultak a jobboldali radikálisokkal szembeni stratégiák részeikben gyakran átfedést mutató változatai. Erre éppen Magyarország kiváló példa, mivel Horthy kultusza, ahogy ezt Turbucz is többször, kulcsfontosságú helyeken bemutatja, a fasizmusok felemelkedésének korában kétszeresen integráló-korlátozó hatást gyakorolt a magyar szélsőjobbra, noha eredeti ideológiai forrásvidékei is a szélsőjobbon helyezkedtek el. Egyfelől a szegedi „protofasiszta” áramlatokhoz tartozó csoportokat, mindenekelőtt Gömbös körét az establishmenten belül integrálta. Ezeknek a kultusz kezdeményezőiként kivételes hatásuk volt a Horthy-reprezentációk alakítására az első, átmeneti kormányzói periódusban. Ebben a tekintetben például Spanyolországban is megismétlődött ez a Magyarországon korán kibontakozott dinamika, a fasiszta Falange a rendszerbe történt (ön)integrációjának folyamatában. A „régi” magyar szélsőjobb a konszolidáció ideje alatt sem szorult ki a kultikus praxisok szervezőinek, formálóinak köréből, és ezáltal a Horthy-kultusz az establishmenten belüli versengések elfedését is szolgálta, egyben biztosíték maradt a hatalom perifériáira szorított radikálisoknak saját, maradék elitpozícióik 7 António Costa – Maria Inácia Rezola: Political Catholicism, Crisis of Democracy and Salazar’s New State in Portugal. Totalitarian Movements and Political Religions 8. (2007) 353–368., különösen: 359–360. 8 António Costa Pinto: Chaos’ and ‘Order’: Preto, Salazar and Charismatic Appeal in Inter‐war Portu gal. Totalitarian Movements and Political Religions 7. (2006) 203–214., különösen: 203.
