Reisz T. Csaba: Történelem egy kattintásra? Klasszikus forráskiadás és/vagy levéltári adatbázisok. Századok, 152. (2018) 3. 685–694.
ISMERT FORRÁSOK – ÚJ ÉRTELMEZÉSEK - Bagi Dániel: Az oroszlán, a sas, a szamár és az Igaz Mester. Mügelni Henrik két magyar krónikájának keletkezési körülményei
AZ OROSZLÁN, A SAS, A SZAMÁR ÉS AZ IGAZ MESTER 606 hiteles adatokra épült, vagy fordítva: hiteles kiváltságlevélnek tartotta, amely hamis adatokat is tartalmaz.75 Ám vélhetően gyanút foghatott, mert a négy oklevél egyike IV. Henrik 1058. október 4-én kelt levele volt, melyben Ernő osztrák őrgróf számára megerősítette Iulius Caesar és Nero császár privilégiumait.76 Ezért elküldte az oklevelet Francesco Petrarcának, hogy vizsgálja meg a dokumentum hitelességét. Továbbá az is bizonyos, hogy IV. Károly még a szabadságlevelek érdemi vizsgálata előtt sem volt hajlandó elfogadni a hamisítványban előírt hűbéri beiktatás feltételeit, így 1360. május 5-én Seefeldbe rendelte Rudolfot, ugyanoda, ahol az osztrák herceg apja is letette a hűbéri esküt. Rudolf ugyan megjelent a császár előtt, de továbbra is a Privilegium maius ban leírt öltézéket viselte, és az 1360. év folyamán használta a palatinus archidux címet is, azaz nem volt hajlan dó eltérni a hamisítványban foglalt előjogok gyakorlásától. Após és veje között az 1360. év késő nyara hozott törést. Ekkor ugyanis a császár háborút indított a württembergi grófok ellen, és IV. Rudolfnak – Károly hűbéreseként – meg kellett volna jelennie a táborban, ennek elmaradása ugyanis nyilvánvaló jogsértéshez vezetett volna. Úgy tűnik, hogy Rudolf is belátta: nem érdemes tovább feszítenie a húrt, már a császári hadsereg táborában, Esslingenben eskü alatt nyilatkozatot tett, hogy eláll addigi magatartásától.77 Az ügy folytatásaként IV. Károly 1360 szeptemberében a hűbéri jog alapján testvéreivel együtt megidézte Rudolfot Nürnbergbe, ahol szabályszerű tárgyalásokba kezdtek az osztrák szabadságlevelek egyes pontjairól. Nagy szerencsénkre fennmaradt az a jegyzőkönyv, amely pontosan mutatja az egyezkedés eredményét. Azokban a kérdésekben, amelyek nem érintették közvetlenül a birodalom és Ausztria viszonyát, Károly császár vagy helybenhagyta a Privilegium maius ban foglaltakat, vagy kisebb-nagyobb módosí tásokat előírt ugyan, de tartalmilag nem változtatta meg őket. Viszont azokban a kérdésekben nem engedett, amelyek a Német aranybulla által kialakított új ha talmi struktúrákat, Ausztria és a birodalom hűbéres kapcsolatát, vagy magát az osztrák hercegek és a császár személyes hűbéres viszonyát érintették.78 A tárgya lások végeztével, 1360. december 17-én Károly végül részben, illetve módosítva megerősítette az osztrák hercegek számára, azaz magát a Privilegium maius t mint osztrák szabadságlevelet elutasította. A kiváltságlevél teljeskörű elismerésére majd csak III. Frigyes idején került sor. 75 Samuel Steinherz: Karl IV. und die österreichischen Freiheitsbriefe. Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung 9. (1888) 63–81. Steinherz véleménye szerint a császár alapvetően nem tekintette hamisítványnak a dokumentumot. Ellenkezőleg foglalt állást Schlotheuber, E . : Die Rolle des Rechts i. m. 151. 76 Henrici IV Diplomata. Hrsg. Dietrich von Gladiss – Alfred Gawlik. Monumenta Germaniae Historica. Diplomata 6. Berlin–Weimar– Hannover 1941–1978. Nr. 42. 52–54. 77 Generallandesarchiv Karlsruhe. GLK 67 805 72-r-77v. 78 Steinherz, S. : Karl IV. i. m. 67–78. ; Schlotheuber, E. : Das „Privilegium maius” i. m. 151–153.
