Reisz T. Csaba: Történelem egy kattintásra? Klasszikus forráskiadás és/vagy levéltári adatbázisok. Századok, 152. (2018) 3. 685–694.
ISMERT FORRÁSOK – ÚJ ÉRTELMEZÉSEK - Csákó Judit: Kegyes királyné vagy rosszakarat mérgével teli vipera? Megjegyzések Bajorországi Gizella krónikásirodalombeli portréjához
CSÁKÓ JUDIT 581 keletkezésének hátterében. Az ismeretlen szerzőktől származó Legenda maior és Legenda minor az 1083. évi szentté avatások légkörében születhettek. 207 Az erős po litikai tartalommal megtöltött Hartvik-féle vita , amely VII. Gergely pápa (1073– 1085) törekvéseivel szemben azt hivatott igazolni, hogy a magyar uralkodók Szent István óta az egyházat érintő jogosítványokkal bírnak,208 Kálmán felkérésére ké szült.209 Az antigregoriánus beállítottságú szentéletrajzot megrendelő király „szel lemi elit”-jéből ismerjük továbbá annak az Albericusnak – feltehetőleg Szerafin érsek káplánjának – a nevét is, aki az uralkodó törvényei elé szerzett prológust. 210 Példáink azt jelzik, hogy a magyarországi latin nyelvű irodalom első évszázadának termékei korántsem az Árpádoktól vagy a királyi hatalomtól függetlenül kerültek lejegyzésre: miért kellene tehát mást feltételeznünk a krónikaírás esetében? d) Megemlíthetjük végül az egyházi szertartásrend lehetséges analógiáját. A liturgiatörténeti kutatás homogén magyar hagyománnyal számol: régóta elfogadott megállapításnak számít, hogy egy, a 12. század elején már bizonyosan létező egységes szokásrendből fejlődött ki az esztergomi, a kalocsai és a délkelet-magyarországi (erdély–váradi) rítus. Kérdéses marad azonban, hogy mely időszakra is kell helyeznünk a három főcsoport közös gyökerét jelentő tradíció kiformálódását. Dobszay László elsőként is azt a lehetőséget vetette fel, hogy az addig heterogén szertartásrendekre a László- és Kálmán-kori zsinatok gyakorolhattak egységesítő hatást. Nagyon is elfogadható alternatívaként fogalmazta meg ugyanakkor azt az elképzelést is, miszerint a homogén rítus kialakulását a Szent István-i egyházszervezéssel kell összefüggésbe hoznunk. A liturgikus rend egységes mivolta Dobszay szerint éppen az egyházi hierarchia viszonylag gyors, erős uralkodói akarat mellett történő kiépülésében nyerheti magyarázatát.211 Ahogyan tehát – vélhetőleg – az egyházi szertartás rendjében sem szükséges lokális központokat feltételeznünk, úgy logikusnak látszik a feltevés, hogy a történetírásnak sem alakultak ki (s különösen nem a 11. század folyamán) helyi centrumai. 207 Kristó Gy.: Magyar historiográfia i. m. 23–25. A Nagyobb legenda politikai tartalmára lásd Gerics József: Politikai és jogi gondolkodás Magyarországon VII. Gergely pápa korában. In: Uő: Egyház, állam és gondolkodás i. m. 144–164., itt: 156–164. 208 A Hartvik-legenda antigregoriánus szellemiségére lásd Tóth Zoltán: A Hartvik-legenda kritikájához. Bp. 1942.; Gerics József: A Hartvik-legenda mintáiról és forrásairól. Magyar Könyvszemle 97. (1981) 175–188., különösen: 180–188. 209 Kristó Gy. : Magyar historiográfia i. m. 25–26. A szentéletrajzok szerzőivel és ideológiai tartalmával kapcsolatos szakirodalmi állásfoglalásokat áttekinti Thoroczkay G.: Szent István legendái a 19–20. századi i. m. 54–56.; 62–64. 210 Jánosi Monika: Albericus. In: KMTL 35.; Kristó Gy.: Magyar historiográfia i. m. 31–32. 211 Dobszay László: A középkori magyar liturgia István-kori elemei? In: Szent István és kora. Szerk. Glatz Ferenc – Kardos József. Bp. 1988. 151–155. A liturgikus hagyomány egységességét az újabb kutatás sem kérdőjelezi meg, lásd Földváry Miklós István: Rubrica Strigoniensis. A középkori Esztergom liturgiájának normaszövegei. Doktori (PhD) értekezés. Kézirat. Bp. 2008. 119–120.
