Reisz T. Csaba: Történelem egy kattintásra? Klasszikus forráskiadás és/vagy levéltári adatbázisok. Századok, 152. (2018) 3. 685–694.
ISMERT FORRÁSOK – ÚJ ÉRTELMEZÉSEK - Csákó Judit: Kegyes királyné vagy rosszakarat mérgével teli vipera? Megjegyzések Bajorországi Gizella krónikásirodalombeli portréjához
KEGYES KIRÁLYNÉ VAGY ROSSZAKARAT MÉRGÉVEL TELI VIPERA? 582 A fentebb felsorakoztatott argumentumok nyomán azt találhatjuk tehát, hogy a 11. században helyi központokban aligha jegyezhettek le bármiféle tradíciót Gizellával kapcsolatban. Nem kell feltételeznünk, hogy a negatív portré lokális tudósításokból tört volna magának utat az udvari hagyományba. Ha Szent István hitvesének vonatkozásában kell is esetleg szóbeli tradíció kiformálódásával számolnunk (például a Legenda maior tanúsága szerint a királynétól kegyes adomá nyokat nyert Veszprémben), akkor az véleményem szerint kizárólag a szentéletrajzokból is megismerhető pozitív színezetű portréra korlátozódhatott. Amint fentebb hangsúlyoztam, nem ítélem valószínűnek, hogy Vazul megvakíttatásának a krónikakompozícióban olvasható bonyolult meséje a szóbeliség terméke lenne. S végezetül ami a dinasztikus hagyományt illeti: Kálmán korát megelőzőn – úgy tűnik – az udvarban is elsősorban rövidebb feljegyzésekkel kell számolnunk.212 Ennek megfelelően a király környezetében ugyancsak nehezen valószínűsíthetjük egy bonyolultabb – utóbb a legendáris portréval felváltott – história kidolgozását. 3.) Vissza kell itt kanyarodnom Kristó Gyula fentebb már érintett teóriájához, miszerint a negatív Gizella-portré Heinrich von Mügeln Ungarische Chronik jának tanúságtétele alapján nem keletkezhetett a 12. század utolsó harmadát megelőzően.213 Vizsgáljuk meg némileg részletesebben, mennyiben zárja ki a német nyelvű krónika megfelelő szöveghelyére alapozott argumentum az ármánykodó királyné alakjának korai írásba foglalását. Említettem már, hogy a filológiai irodalom megállapítása szerint a német mesterdalnok tollán megőrzött értesülés, amely úgy tudja: Péter király Gizellát a javaitól megfosztotta, egy 12. század végi – 13. század eleji magyarországi gesta szerkesztés ből kerülhetett a 14. századi német krónikába.214 A tézist aligha szükséges vitatnunk. a) Bár az Altaichi Évkönyv híradásával egyértelmű párhuzamot mutató információ a 14. századi krónikakompozícióban nem szerepel – s így joggal merülhetne fel lehetőségként, hogy Mügeln ezen a ponton a német hagyományból merített –, az adat hátterében nem szükséges a 11. századi bajor annales közvetlen hatásával szá molnunk. Megjegyezhetjük egyfelől, hogy a maga számára elsősorban IV. Károly császár (1347/1355–1378) allegorikus dicshimnuszával (Der meide kranz ) 215 hírne -212 Az újabb szakirodalom hajlik a feltételezésre, hogy a 11. század vége előtt nem születhetett Magyarországon bővebb szövegezésű történeti munka. Nem kizárt azonban, hogy az eseményeket részletesebben is előadó gestá nak – tömörebb feljegyzések formájában – lehettek már előzményei. Veszprémy L.: Megjegyzések korai elbeszélő i. m. 337. 213 Kristó Gy.: Szent István és családja i. m. 212–213. 214 Lásd 85. jegyz. 215 Irodalmához lásd Michael Stolz: Die Artes-Dichtungen Heinrichs von Mügeln. Bezüge zwischen „Der meide kranz” und dem Spruchwerk. Mit Texteditionen. In: Studien zu Frauenlob und Heinrich von Mügeln. Festschrift für Karl Stackmann zm 80. Geburtstag. Hrsg. Jens Haustein – Ralf-Henning Steinmetz. Freiburg 2002. 175–209., itt: 175. 1. jegyz.
