Reisz T. Csaba: Történelem egy kattintásra? Klasszikus forráskiadás és/vagy levéltári adatbázisok. Századok, 152. (2018) 3. 685–694.
ISMERT FORRÁSOK – ÚJ ÉRTELMEZÉSEK - Csákó Judit: Kegyes királyné vagy rosszakarat mérgével teli vipera? Megjegyzések Bajorországi Gizella krónikásirodalombeli portréjához
CSÁKÓ JUDIT 577 egységes redakcióként tekintünk az annales 1033–1073 közötti egységére, akkor valóban arra kell elsősorban gondolnunk, hogy a Bélát negatív színben megfestő191 történeti munka a Salamon-párt álláspontját rögzítette a Szent István halálát követő események vonatkozásában. A kérdéses passzus információinak eredetéről nem állíthatunk tehát bizonyosat: ezek a hírek éppúgy származhattak Szent István özvegyének környezetétől, mint I. András és Salamon körétől. Ha előbbi eshetőséget tekintjük, akkor aligha láthatjuk úgy, hogy az Annales Altahenses ben előadottak valamiféle kiformálódott magyarországi hagyományt tükröznének; a második esetben azonban igen: ha András Nyugatra menekült192 hitvese révén az események után két évtizeddel eb ben a formában jutott Niederaltaichba a történet, akkor a Vazul-fiak nagyon is Istvánt – s nem pedig Gizellát – tartották apjuk megvakíttatójaként számon, és szimpatizáltak az államalapító király özvegyével.193 Ebben az esetben igen meg lepőnek tartanám, ha az 1060-as évek táján – abban az időben, amikor a Vazulkérdésnek leginkább aktualitása volt – egy, az évkönyv közlésétől teljesen eltérő történet is megszületett volna a Magyar Királyságban (eltekintve most annak kérdésétől, kell-e, lehet-e írott történeti munkát feltételeznünk ebben az időben). Amennyiben azonban mégis azon koncepciót fogadnánk el, miszerint az Altaichi Évkönyv híradása Gizella körének vélekedését tükrözi, akkor nem tarthatjuk kizártnak, hogy a Vazul-fiak udvarában egy másfajta elbeszélés keletkezett: olyasfajta história, amilyen a krónikakompozíció 69–70. fejezetében is olvasható. Feltehető-e ugyanakkor, hogy abban az időben, amikor Péter és Gizella ellenséges viszonya még jól ismert lehetett, és a magyar király környezetében élénken emlékezhettek az 1038 körüli történésekre, tendenciózusan megmásították Vazul megvakíttatásának történetét? A megoldást valószínűtlennek vélem, ám ez aligha elég indok arra, hogy az eshetőséggel ne is számoljunk. 191 „Bel autem, qui caput et causa horum erat malorum, ninium gaudebat sperans se a rege pasisci quae vellet, per eos, quos ceperat” – Annales Altahenses i. m. 58. 192 Meg kell jegyeznem ugyanakkor, hogy az ugyancsak kortárs – a Bodeni-tó szigetén alkotó – Herimannus Augiensis mit sem tud Gizella szomorú sorsáról. A Chronicon de sex aetatibus mundi szerint a királyné Magyarországon „jó cselekedetekkel foglalatoskodva” öregedett meg. Lásd Herimanni Augiensis Chronicon. Ed. Georgius Heinricus Pertz. In: MGH SS V. 67–133., itt: 117–118.; CFH II. 1141–1146. (2769. sz.), itt 1142–1143.; Reichenaui Hermann: Krónika a világ hat korszakáról. Ford., bev., jegyz. Kristó Gyula. In: ÁKÍF 220–225., itt: 221. Az Altaichi Évkönyvet is ismerő Aventinus – előttünk ismeretlen forrás nyomán – ugyanakkor oly módon tájékoztat bennünket, hogy Szent István özvegyének vissza kellett térnie német földre: a bajor humanista értesülése szerint Gizella III. Henrikkel érkezett volna vissza hazájába. Lásd Io[hanni] Aventini Annales Boiorum libri VII. Ed. Nic[olaus] Cisnerus. Basileae 1615. 324.; CFH I. 341–387. (757. sz.), itt: 366–367. A részleteket bemutatja Uzsoki A.: Az első magyar királyné i. m. 129–130., 139. 193 Az évkönyv megfelelő passzusát a 11. századi magyar hagyomány leképeződéseként értékeli Váczy P.: A Vazul-hagyomány i. m. 307.
